A Budapest Business Journal (BBJ) Az év külföldi vállalatvezetője (Expat CEO of the Year 2016) díját Jost Lammers, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója kapta.

Jost Lammers (Fotó: MTI) | © AIRportal.hu

Jost Lammers (Fotó: MTI)

Az elismeréseket pénteken adták át Budapesten a lap és a HIPA közös gálaestjén, ahol az idén második alkalommal díjazták a külföldi vállalatvezetőket.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke köszöntőjében kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy szervezetük a régió legjobb befektetési ügynöksége legyen. Ezért kiemelten fontos a partnerség azokkal az elhivatott vezetőkkel, akik közösen dolgoznak velük azon, hogy magyarországi kapacitásaikat tovább növeljék, egyre több magyar beszállítót foglalkoztassanak – emelte ki.

A BBJ Az év külföldi vállalatvezetője díjat olyan Magyarországon élő és dolgozó külföldi cégvezetőnek ítéli oda, aki az adott évben kimagasló szakmai tudásával és eredményeivel a legtöbbet tette a hazai fejlődés mellett a vállalat nemzetközi elismertségéért.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Jost Lammers a díj átvételekor hangsúlyozta: büszke az elismerésre, a díj azonban nem csak az egyéni teljesítményt, hanem a Budapest Airport dolgozóinak, partnereinek munkáját is tükrözi.

A Budapest Airport vezérigazgatója szerint a zsűri az értékeléskor felfigyelt azokra az erőfeszítésekre is, amelyeket az elmúlt években azért tettek, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a közép-kelet-európai régióban kategóriája legjobb légikikötője legyen.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!