Dobroljot néven diszkont légitársaságot hozott létre az Aeroflot orosz légitársaság – idézte a Yahoo News hírportál az AFP hírügynökség jelentését.

„A költségek csökkentésének köszönhetően a diszkont légitársaság a vasúti jegyárakkal tud majd versenyezni” – közölte az Aeroflot vezérigazgatója, Vitalij Szaveljev az új társaságot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón, Moszkvában. A társaság anyavállalatához, az Aeroflothoz hasonlóan Boeing és Airbus gépekkel repül majd.

A nem dönthető ülésekkel felszerelt és üzleti osztállyal sem rendelkező repülőgépekre a jegyár mintegy 40 százalékkal lesz alacsonyabb a konkurens légitársaságokénál.

A Dobroljot első járatait 2014 közepétől Moszkva Domogyedovo és Szentpétervár, valamint nyolc másik oroszországi célállomás között indítja el összesen nyolc Boeing 737-800 típusú gépből álló flottájával. A társaság azonban csak akkor kezdi meg működését, ha Oroszország megváltoztatja azokat a jelenleg érvényben lévő törvényeket, amelyek megtiltják a csak interneten árult és vissza nem téríthető jegyek értékesítését a légitársaságoknak – hangsúlyozta Szaveljev. „Erre várakozásaink szerint az év végéig sor kerül” – mondta.

A Dobroljot nevet eredetileg a mostani Aeroflot viselte működésének első nyolc évében, 1923 és 1930 között.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Oroszországban két kísérlet is történt már diszkont légitársaságok alapítására, az Avianova és a Sky Express társaságok azonban 2011-ben beszüntették működésüket.

A külföldi diszkont légitársaságok közül az easyJet márciusban indított járatot London és Moszkva között, szeptemberben pedig a Wizzair Budapest és Moszkva között.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!