Adósságokat felhalmozó, megrögzött szerencsejátékos volt a vasárnapi sanghaji repülőtéri robbantás elkövetésével gyanúsított kíni férfi – közölte a helyi média rendőrségi forrásokra hivatkozva hétfőn.

A 29 éves Csou Hszing-paj a kínai Twitterként emlegetett WeChat elnevezésű üzenetmegosztó közösségi oldalon azt írta, sokaknak tartozik és ezért valami olyat fog tenni, ami „nagy őrültség” és minden bizonnyal az életébe fog kerülni.

A férfi vasárnap reggel a kelet-kínai Csiangszuban buszra szállt, majd a sanghaji Putung Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján egy sörösüvegbe szerelt házi készítésű robbanószerkezetet dobott az egyik fogadópult irányába.

A detonációnak legalább négy sérültje volt, közülük ketten Fülöp-szigeteki állampolgárok, akiket üvegszilánkok sebesítettek meg.

Csou még a helyszínen igyekezett a saját torkát elvágni egy késsel, de az öngyilkossági kísérletet túlélte, kórházba szállították.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A gyanúsított a délnyugat-kínai Kujcsou tartomány Tungzsen városából származik, és a középiskola elvégzésétől vándormunkásként dolgozott. A kezdeti nyomozás megállapítása szerint 2014-től megtakarított pénzét és az általa felvett jelentős kölcsönöket fordította szerencsejátékokra.

Hétfői közlés szerint a robbanás némi fennakadást okozott a légikikötő forgalmában. A putungi Kína második legforgalmasabb repülőtere, tavaly körülbelül 60 millió utas fordult meg rajta.

Robbanások a Sanghaj – Pudong repülőtéren

Forrás: UK World Weird News-Youtube

Fotók a Twitterről

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!