A pusztaszeri repülőtéren szerdán balesetet okozó gép pilótája vallomásában elismerte, hogy vezetéstechnikai hibát követett el – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szenti Szabolcs felidézte: a nyomozás eddigi adatai szerint a külterületén lévő repülőtérről szerdán tíz órakor egy utassal szállt fel a vitorlázó kisrepülőgép. Manővereit a földről többen figyelték. A megalapozott gyanú szerint a pilóta a légi közlekedésre vonatkozó szabályok megszegésével többször túlzottan alacsonyan repült, majd az utolsó manőver során a repülőgép a kerekével elsodort egy 18 éves fiatalt. A lányt életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitte kórházba.

A Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikája a család kérésére nem adhat felvilágosítást a sérült ellátásáról, csupán annyit közöltek, hogy a lány állapota stabil és javul.

A tanúvallomások alapján megalapozott a gyanú arra, hogy a férfi a veszélyhelyzetet szándékosan idézte elő – közölte a százados.

A rendőrség légi közlekedés veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a pilóta ellen, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!