A közelmúltban hozták nyilvánosságra, hogy 2019 novemberében sikeresen teljesítette első repülését az USA Védelmi Fejlesztési Ügynöksége (DARPA) új, X-61 Gremlins tesztgépe, de a tesztpéldány az ejtőernyős rendszer hibája miatt egyből össze is tört.

Az 1 óra 41 perces tesztrepülés tényét csak a minap hozta nyilvánosságra a gyártó Dynetics, a közleményben a pilóta nélküli repülőgép (UAV) első útját Tim Keeter, a cég programmenedzsere így is sikerként értékelte.

A vállalat megerősítette azon elképzelését, hogy öt példányban adja át tesztelésre a kísérleti drónt a feltétlenül szükséges négy helyett.

A menedzser kiemelte, hogy a C-130 Hercules szállítógép szárnyáról útjára indított eszköz repülése nagyrészt a várt módon, anomáliák nélkül lezajlott, és a telemetria-rendszereken keresztül visszaküldött adatok is mintaszerűek voltak.

A koncepció lényege, hogy egy komplex, egyszerre akár több példányban bevethető, újrahasználható pilóta nélküli eszközt hozzanak létre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az újdonság a már meglévő gépekhez képest, hogy hordozó repülőgépekről, akár vadászgépről, több példány esetén bombázó vagy szállítógépekről indítsák el a harci támogató drónokat ellenséges célpontok felé, nem pedig repülőterekről.

A Gremlins drónok a bevetés végeztével egy szállítógéppel “begyűjthetők”, hazaszállíthatók, és 24 órán belül újra bevethetők lesznek, költséghatékonyabban, mint a most használt gépek.

Emiatt az első repüléskor meghibásodott ejtőernyős rendszer nem lesz része a végleges változatnak.

A menedzser szerint az első légi begyűjtésre még 2020 első negyedévében sor kerül.

A tesztprogram végső fázisának célja, hogy egy már letesztelt dokkoló rendszerrel felszerelt C-130-as harminc perc alatt négy X-61-est vegyen fedélzetére, ezzel bizonyítva a megoldás gyakorlati, éles bevetéseken való alkalmazhatóságát.

A DARPA közleménye szerint a Gremlins tényleges harci körülmények között is alkalmazható változatának élettartamát húsz bevetésre tervezik, minimalizálva a fenntartási, karbantartási költségeket egy évtizedekig is használatban lévő rendszerhez képest. Ezzel együtt nemcsak támadó fegyverként, például földi egységek által megjelölt célok elpusztítójaként, hanem felderítőként is szeretnék használni.

Videó a Dynetics X-61 Gremlins első repüléséről