A terrorizmus visszaszorítása érdekében bevezetett szigorúbb biztonsági előírások a regionális járatokon áremelő hatásúak lehetnek – írta az ABC News ausztrál hírportál. Eközben az ország azon tanakodik, hogy az amerikaihoz hasonló, további szigorítást vezetnek be egy megakadályozott terrortámadás miatt.

A hírportálnak a Rex regionális cég panaszkodott, akik 45 kisvárosba közlekedtetnek járatokat, eközben a szövetségi infrastrukturális és közlekedési miniszter széttárta karját és azt mondta, az ausztrálok védelme érdekében mindent meg kell tenni.

A drágítástól azért tart a regionális légitársaság, mert eddig Ausztráliában a 20 tonnánál kisebb felszállósúlyú gépek esetén nem volt szükség az utasok és a csomagok szűrésére, és egyebek közt ezt is szeretnék szigorítani. Ennek oka, hogy így előfordult, hogy egy kisvárosból valaki gond nélkül eljuthatott olyan nagy nemzetközi repülőterekre is.

Természetesen a Rexnek sem lesz más választása, be fogja vezetni a szigorítást, de figyelmeztetett, hogy ez drágulást fog hozni a jegyárakban és felboríthatja a hétköznapokat. Kimutatásaik szerint éves szinten 750 ezer ausztrál dollárba is kerülhet az átvilágítás repülőterenként, így a légiutasoknak 34 millió dollár plusz költséget kell kifizetniük a jegyeken keresztül.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Rex azért aggódik, mert éves profitja ennek töredéke, 4 millió dollár.

Az iparág legnagyobb ernyőszervezete, az Ausztrál Regionális Légiközlekedési Szövetség (RAAoA) arra hívta fel a figyelmet, hogy a szigorításokat minden érintettnek joga van véleményezni és széleskörű egyetértésre van szükség a bevezetéshez. Hangsúlyozták, hogy együtt kell működniük mindenkivel, hogy betartható, és a szereplőket anyagilag nem ellehetetlenítő megoldásokat találjanak.

Az intézkedés éves szinten 137 millió utasmozgást és 170 regionális repülőteret érint az ABC szerint.

Ausztrália azok után gondolkodott el egy amerikai típusú, szigorúbb biztonsági rendszer bevezetésén, miután a múlt héten két, az ISIS-hez köthető terrorista bombát akart felcsempészni az Etihad egyik járatára azzal a céllal, hogy azt út közben robbantsák fel a gép fedélzetén.