A Eurocontrol adatai szerint 2015-ben 1,5 százalékkal nőtt az európai járatok száma a 2014-eshez viszonyítva, a bővülés mértéke megegyezik az előzetesen várt adatokkal – közölte lapunkkal a szervezet.

Kimutatásaik szerint az és első felében még 1 százalék körüli volt a bővülés főleg az ukrán válság miatt, de az év második felében, főként nyáron az alacsonyabb jegyáraknak is köszönhetően megugrott a bővülés mértéke, júliusban, augusztusban és szeptemberben átlagosan napi 30 700 járat közlekedett, ami rekordnak számít.

Folytatódott a diszkont légitársaságok térnyerése is, harmadik egymást követő évben haladja meg a szektor bővülési rátája a hagyományos légitársaságokét: míg a fapadosok évi 5,2 százalékkal, addig a full service-ek mindössze 1 százalékkal tudtak növekedni.

Fotó: Eurocontrol | © AIRportal.hu

Fotó: Eurocontrol


Az áruszállítási üzletág 1 százalék alatti növekedést produkált az elmúlt évben a 2014-eshez viszonyítva, míg az üzleti utazások 2,6 százalékkal estek vissza, de a charter forgalom még ennél is nagyobb mértékben, közel 9 százalékkal esett vissza főleg az orosz utazások elmaradása miatt.

A bővülésben nagy szerepet játszott Törökország, amely 170-nel több napi járatot indított, őket az Egyesült Királyság követi 140 plusz napi járattal, míg Norvégia a gyenge belső kereslet miatt napi 70 járattal kevesebbet indított, Ukrajna pedig 50-nel csökkentette a napi járatszámot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!