Összefogáson gondolkodik az Eurowings, amely a többi európai diszkont légitársasággal dolgozna együtt azért, hogy minél szélesebb kínálatot tudjon nyújtani az utasoknak.

A Reuters hírügynökségnek Oliver Wagners kereskedelmi vezérigazgató-helyettes azt mondta, a rövid- és hosszútávú járatokat teljesítő fapados társaságokkal is szeretnének valamifajta együttműködést, amelynek része, hogy az Eurowings ráhord egyes járatokra az európai hálózatával.

Wagners egyelőre nem jelölt meg potenciális partnert.

Ha sikerül megállapodni, akkor nem ez lenne az első eset Európában hasonló együttműködésre. Tavaly az easyJet hirdetett hasonló programot Worldwide néven, amelynek lényege, hogy Gatwicken cserélnek utast a Nowegian, a Logan Air és a Westjet járatok utasai. A Ryanair is kötött már ráhordós megállapodást, bár ez egyelőre viszonylag szűk körű együttműködést jelent: Madridban hordanak rá az Air Europa egyes járataira, de hasonló megállapodást kötöttek Dublinban az Aer Lingusszal is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mivel az Eurowings legnagyobb bázisa Düsseldorf, vélhetően ezen a repülőtéren lenne az utascsere, már csak azért is, mert Düsseldorf rendelkezik a legjobb tengerentúli és kontinensközi légi kapcsolatokkal. Az is a nyugat-németországi repülőtér mellett szól, hogy az Eurowings az összes kölni hosszútávú járatát bezárja és csak Düsseldorfból indítanak majd hosszútávú járatokat.

Düsseldorfban az easyJet, a Norwegian és a Ryanair is jelen van, bár a repülőtérről csak Európában belüli járatokat üzemeltetnek, hosszútávú járata csak az Eurowingsnek van.