Felújítja a Helsinki-Vantaa Nemzetközi Repülőtér forgalmi előterét az üzemeltető Finavia, a 32 millió eurós beruházás három éven át tart majd.

A Finavia honalpján is olvasható közlemény szerint a munkálatok során felújítják az állóhelyeket, a gurulóút csatlakozásokat modernizálják, megnövelik a jégtelenítéshez használt területek kapacitását is, valamint további, energiahatékonyság-növelő beruházásokat hajtanak végre. Emellett modernizálják az apron infrastruktúráját is, hogy csökkentsék a repülőtér környezeti lábnyomát.

A teljes beruházás 32 millió euróba (nagyjából 10 milliárd forintba) kerül, nagyjából annyiba, mint három futópályáé, legalább is finn viszonylatok között, és három nagy fázisra osztották le: minden évben 2020-ig áprilistól októberig tart a felújítás az üzem fenntartása mellett.

Összesen 17 futballpálya méretű területet, 120 ezer négyzetméternyi részt újítanak fel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Henri Hansson, a Finavia vezetője a közlés szerint azt mondta, céljuk, hogy a felújítás után sokkal biztonságosabb legyen a gurulás, és növeljék a repülőtér kapacitását és hatékonyságát. Mint mondta, az 1-es forgalmi előtéren 13 állóhelyet újítanak fel darabonként egymillió euróból, és olyan felületeket is építenek, ahol a jégtelenítő eszközöket lehet tárolni. Ehhez kapcsolódik, hogy az állóhelyeknél vízelvezetőket is kiépítenek, hogy a jégtelenítéshez használt glikol semmiképp ne jusson kezeletlenül a talajba.

Fotó: Helsinki Airport

A gurulóutak közül egyet úgy újítanak fel, hogy az képes legyen szélestörzsű gépek kezelésére is, LED-esre cserélnek 500 darab középvonaljelző fényt, ezzel a repülőtéren lévő mintegy 14 ezer fényforrás fele már LED-es lesz. Mindez beleillik a repülőtér karbonsemleges működésének fenntartása érdekében bevezetett intézkedések sorába. A repülőtér 2017-ben kapta meg a tanúsítványt arról, hogy karbonsemlegesen működik,

Mindeközben pedig zajlik a Finavia 900 millió eurós beruházása is a repülőtéren, amely az egyre növekvő utasforgalom kezelését szolgálja: 45 százalékkal növelik a terminál területét, a poggyászkezelés kapacitása pedig 50 százalékkal emelkedik és kétszer annyi szélestörzsűt tudnak majd kiszolgálni, mint most.