Több mint tízezer légiforgalmi irányító sztrájkolhat január végén Európában, miután két szakszervezet január 29-re és 30-ra is bejelentett egy-egy demonstrációt – derül ki a bejelentő szervezetek honlapján szereplő információkból.

Az európai légiforgalmi irányítók ernyőszervezete, az ATCEUC (Air Traffic Controllers European Unions Coordination) 14 ezer légiforgalmi irányítóhoz intézett felhívást, hogy 2014. január 29-én közösen tiltakozzanak az Európai Bizottság Egységes Európai Égbolt (SES) programja, illetve a 2015 és 2019 közötti időszakban elvárt irreális teljesítménycélok ellen – derül ki a szervezet honlapján olvasható felhívásból.

Egy nappal későbbre, január 30-ra az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) jelentett be megmozdulást, mivel úgy látják, hogy az egységes égbolt miatti változások veszélyeztetik a légiforgalmi irányítók munkahelyeit, a jogszabálycsomag célkitűzései megalapozatlanok, túlzóak, egyértelműen a légitársaságok érdekeit védik, továbbá negatív következményekkel járhatnak a repülésbiztonságra és a légiforgalmi szolgálatok működésére nézve.

Az ETF kezdeményezésére már 2013. június 11-12-én több európai ország légiforgalmi irányítói szolidaritási akciót tartottak, ami komoly fennakadásokat okozott a kontinens légiközlekedésében. A január végi akció több légi járat kimaradását eredményezheti, illetve számos repülőgép közlekedésében okozhat késéseket, kényszerű útvonal-változtatást.

Az ATCEUC 2013 októberében már meghirdetett egy hasonló akciót, amelyet később visszavont, mert az Európai Bizottság jelezte: hajlandó komolyan tárgyalni a repülésbiztonságot és a költséghatékonyságot érintő kérdésekben. Álláspontjuk szerint azonban az egyeztetés nem hozott valódi eredményeket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A SES programot az Európai Bizottság és az Eurocontrol kezdeményezte 2008-ban, lényege, hogy a jelenleg széttagolt, a tagállamok kezében lévő légiforgalmi irányítást összevonják, hogy rövidítsék a repülési útvonalakat. A német Lufthansa-csoport múlt héten közölte: úgy látja, minden eszköz adott ahhoz, hogy bevezessék az egységesített égbolt koncepciót, ugyanakkor ennek gátat szabnak az országok légiforgalmi irányító szolgálatai.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!