Működésének századik évfordulóját és egyúttal az idén 90 éves budapesti összeköttetését is megünnepelte a KLM Magyarországon.

A holland nagykövet rezidenciáján tartott eseményen Kiss Ildikó, a légitársaság magyarországi igazgatója elmondta, a KLM terve a 20-as évek végén az volt, hogy eljusson Batáviába, a mai Jakartába, ahol holland telepesek éltek. Mivel az akkori technológia ezt nem tette lehetővé, próbarepüléseket végeztek, és megkezdték a műszaki háttér kiépítését.

Ennek részeként szállt le Budapesten 1929-ben először KLM gép, amely később főként még postát szállított, utasok a 30-as években repültek először Indonéziába a légitársasággal, ahová akkoriban 21 közbenső megállóval lehetett eljutni.

Később a Kék Duna Expressz járatával volt elérhető Budapest, amely az Amszterdam-Prága-Bécs-Budapest útvonalon repült.

A budapesti járatokat a második világháború után csak kétszer, az 1956-os események, majd az 1968-as prágai tavasz miatt függesztették fel, azóta folyamatos az üzem.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
René van Hell holland nagykövet, Kiss Ildikó magyarországi igazgató, Jacomien Dijskra igazatósági tag és Thijs Komen regionális igazgató a KLM születésnapja alkalmából szervezett ünnepségen.

René van Hell, Hollandia Magyarországra akkreditált nagykövete a korona egyik ékszerének nevezte a KLM-et, és úgy vélte, minden ok megvan arra, hogy a légitársaság története tovább folytatódjék.

Megemlítette emellett, hogy Magyarország és Hollandia is ünnepel, mivel a két ország száz évvel ezelőtt vette fel a diplomáciai kapcsolatokat: mint hozzátette, kevés ország között van annyira szoros kapcsolat, mint Magyarország és Hollandia között, a kereskedelem értéke meghaladja a 7 milliárd USA-dollárt.

Jacomien Dijsktra, a légitársaság igazgatóságának elnöke később az AIRportalnak nyilatkozva elmondta: nagyban hozzájárult a KLM sikeréhez, hogy száz éve ugyanazt azt üzleti modellt követik, összekötik az embereket és úttörőnek számítanak a légiközlekedésben. Emellett a személyzet utasokhoz való hozzáállása különbözteti meg a KLM-et versenytársaitól.

Hangsúlyozta: még pár évvel ezelőtt sem volt teljesen egyértelmű, hogy anyagilag stabil és egészséges formában köszönhetik az évfordulót, de a stabil és hűséges ügyfélkörnek, valamint a költségcsökkentő lépéseknek köszönhetően sikerült formába rázni a céget, csökkenteni tudták a kiadásokat és az adósságot is.

Fotó: AIRportal.hu

A jövővel kapcsolatban hangsúlyozta: a fenntarthatóság és a digitalizáció a legfontosabb, amelyekben a KLM úttörő szerepet kíván betölteni.

A csomagokkal és utasélménnyel kapcsolatban jelentős fejlesztésekre törekszenek, például a biometrikus adatok használatában. A fenntarthatóság részeként elkezdtek egy Fly Responsibly (Repülj felelősségteljesen!) elnevezésű kampányt, amellyel céljuk a teljes karbonsemlegesség elérésre, az utasoknak lehetővé téve az általuk okozott szén-dioxid-kibocsátás kompenzációját, emellett pedig több partnerrel elkezdték kiépíteni Hollandiában az első bioüzemanyag-gyárat is – sorolta.