Folytatódik pénteken a magánbiztonsági ( – értsd: magáncég által üzemeltetett utasbiztonsági szolgálat – a szerk.) szolgálatok dolgozóinak sztrájkja a düsseldorfi és a köln-bonni repülőtéren. A Lufthansa német légitársaság reggelig egy Düsseldorfból Budapestre közlekedő járatát törölte.

A munkabeszüntetés Düsseldorfban péntek este 22 óráig, a köln-bonni repülőtéren 20 óráig tart. Addig késésekre és járatkimaradásokra, a biztonsági ellenőrzésénél pedig a szokásosnál jóval hosszabb várakozási időre kell számítani.

A düsseldorfi a harmadik legnagyobb német repülőtér, az utasok száma évente nagyjából 20 millió. Csütörtökön a tervezett 530-ból 147 járatot kellett törölni. A köln-bonni repülőtéren pedig a tervezett 170 járat harmada maradt ki a sztrájk miatt.

A munkabeszüntetés oka, hogy megrekedtek a bértárgyalások a munkaadók és a repülőtéri biztonsági szakmában dolgozó munkavállalókat képviselő Verdi szakszervezeti szövetség között. A Verdi szerint mintegy 30 százalékos béremelésre van szüksége az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban dolgozó összes, mintegy 34 ezer biztonsági őrnek és szakembernek. A munkaadók szerint a bérkövetelés túlzott, a munkabeszüntetés pedig aránytalanul nagy fennakadást okoz.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!