Április 11-én megnyílt az idei repülési főszezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton a Lufthansa Regional Frankfurtból érkező Canadair Jet repülőgépének landolásával, amelynek fedélzetén 77 utas érkezett Magyarországra.
A gép a hévízi Mutsch Ungarn Reisen Kft. (MUR) szervezésében érkezett, amely 14. éve közlekedtet németországi járatokat a Balaton melléki repülőtérre.
A repteret üzemeltető hévízi önkormányzat polgármestere, Papp Gábor (Fidesz-KDNP) a szezonnyitás alkalmából elmondta: a sármelléki légi kikötőben tavalyi 33 ezer utas fordult meg, ezt a számot idén is tartani szeretnék, lehetőség szerint néhány ezerrel még növelnék is.
Frankfurtból a repülési szezon végéig, október közepéig heti rendszerességgel érkeznek járatok. A nagygépes repülési szezon folyamán további német városokból – Hamburgból, Berlinből, Düsseldorfból és Friedrichshafenből – az osztrák InterSky légitársaság gépei közlekednek majd Sármellékre heti, illetve kétheti járatokként. Májustól – az idén először – a svájci Zürichből összesen hét alkalommal, kéthetes időközönként ugyancsak közvetlen járatokat várnak Sármellékre a MUR jóvoltából – közölte a polgármester.
Elmondása szerint elsősorban német nyelvterületről érkeznek vendégek a nyugat-dunántúli fürdőhelyekre, Hévíz mellett Zalakaros, Sárvár és Bük gyógy- és wellness-szállodáit keresik fel. A szervezők a csomagajánlatok mellett nagy számban értékesítenek csak repülőjegyeket is az utazni vágyók számára.
A repülőtér üzemeltetéséhez azonban jobbára csak a hévízi szolgáltatók járulnak hozzá, valamint a napokban megérkezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól az az 50 millió forint, amelyet a tavalyi működtetés támogatásaként kapott a hévízi önkormányzat.
Több más légitársasággal is folynak tárgyalások
A Hévíz-Balaton Airporton tavaly összesen megfordult 33 ezer utasból több mint 16 ezer orosz volt, 11 ezren pedig Németországból érkeztek. Az orosz kül- és belpolitikai helyzet miatt azonban az orosz Utair légitársaság a meghirdetett menetrenddel ellentétben a nyár közepéig törölte valamennyi idei sármelléki járatát, az újraindulásról folyamatosak az egyeztetések.
Tárgyalnak az idén is egy prágai összeköttetés indításáról, illetve svéd és norvég charterek érkeztetéséről. A napokban pedig az Egypt Air képviselőivel egyeztettek arról, hogy nemcsak utas-, hanem áruszállító repülőgépek indítása is elképzelhető a Sínai-félsziget és Sármellék között.
A Hévíz-Balaton Airport idei forgalmában szintén újdonság a júniusban induló törökországi charter a Green Travel szervezésében. Az Antalyába induló magyar utasok mellett a repülőtér üzemeltetői egy beutazó járat indítását is remélik Törökországból – jelezte Papp Gábor.