Több mint 56 millió euróért talált gazdára pénteken a spanyol Ciudad Real városának repülőtere, amelyet az elmúlt négy évben többször bocsátottak árverésre sikertelenül, annak ellenére, hogy Európa egyik leghosszabb futópályájával rendelkezik.
Az eladást lebonyolító illetékes bíróság közlése szerint öt érvényes ajánlat érkezett a légikikötőre, a győztes pedig a CR International Airport SL nevű spanyol társaság lett.
„Komoly ajánlat, amely sok munkahelyet és beruházást hoz létre” – mondta a sajtónak az eladást bejelentő Carmelo Ordónez bíró az ajánlatról, amelyről több részletet nem árult el.
A 2012 óta nem üzemelő repülőteret legutóbb tavaly júliusban próbálták meg értékesíteni. A kínai Tzaneen International vállalat egyedüli érdeklődőként 10 ezer dollárt ajánlott érte. A repülőtér kikiáltási ára 28 millió euró volt.
A bíróság azonban idén februárban visszamenőleg érvénytelenítette az eddigi árverési folyamatot, és 50 millió euróban határozta meg a minimális vételárat.
A bíró döntésében arra hivatkozott, hogy már az értékesítési folyamat kezdetén formai hibák történtek. Kifogásolta, hogy a felszámolási tervet időközben módosították és a repülőtér területét két részre bontották.
A Madridtól 235 kilométerre délre található Ciudad Real’s Central repülőteret 1,1 milliárd euróból építették meg és 2008-ban helyezték üzembe, épp a pénzügyi válság előtti építési boom idején. Az évi 2,5 millió utasra tervezett légikikötőt soha nem használták ki, szinte nem volt forgalma, üzemeltetője 2012-ben csődbe ment.