Helyreállt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér működése, miután csütörtök reggel véget ért a légiforgalmi irányítók két nappal ezelőtt kezdődött részleges munkabeszüntetése.

Csütörtök reggelre a repülőtéren dolgozó forgalomirányítók mindegyike felvette a munkát az őket foglalkoztató Belgocontrol vállalat friss tájékoztatása szerint. „Mivel mindenki újra munkába állt, reméljük, hogy ma délutánra minden visszaáll a rendes kerékvágásba” – mondta Dominique Dehaene, a cég szóvivője.

„Jelen pillanatban minden rendben megy” – közölte Florence Muls, a légikikötőt működtető vállalat szóvivője.

A Brussels Airlines belga légitársaság ennek ellenére törölte harminchat csütörtöki járatát, erről még szerda este született meg a döntés, amikor nem lehetett tudni, hogy a dolgozók másnap munkába állnak.

A munkabeszüntető akció már egy ideje tartott, ami azt jelenti, hogy a Belgocontrolnak napról-napra egyre több munkatársa jelentett beteget. Kedd reggel azonban a vállalat vezetése és a szakszervezet között megállapodás született a légi irányítók korkedvezményes nyugdíjba vonulásáról, de ez nem volt elfogadható a dolgozóknak, akik ezért „fokozták az akciót”, ellehetetlenítve ezzel a repülőtér működését. A sztrájk miatt nagyjából kétszáz járatot kellett törölni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!