Egy programozási hiba következtében a több ezer dolláros valódi ár helyett ezer dollár körül értékesített első és üzleti osztályra szóló jegyeket a Cathay Pacific. A légitársaság nem törli a foglalásokat, hanem közlése szerint mindenkit szeretettel vár a fedélzeten. 

Az eset Új Év napján történt, a cég egy szokásos, néhány százalékos leárazást szeretett volna meghirdetni, a foglalási rendszer programozásába azonban hiba csúszott, ezért néhány jegyet akár kilencven százalék feletti engedménnyel lehetett lefoglalni.

Illusztráció, a Cathay Pacific A350-ese (Forrás: Airbus)

A legnagyobb árzuhanás a Vietnam – New York útvonalakon volt, ezekre a szokásos tíz-húszezres ár helyett 675 amerikai dollárért lehetett megváltani egy üzleti vagy első osztályra szóló jegyet bizonyos időpontokban.

A hibára Gary Leff utazási blogger hívta fel a figyelmet, és foglalási tippeket is adott olvasóinak: eszerint semmilyen kiegészítő szolgáltatást nem szabad kérni első körben, csak a repjegyet kell megvásárolni, és várni.

Az ilyen, időről időre előforduló alulárazásos eseteknél – úgynevezett error fare esetében – ugyanis nem lehet tudni, hogy a légitársaság jóváhagyja-e a foglalást, vagyis valóban elviszi-e az utast, vagy a hibára hivatkozva törli a jegyet és visszautalja a pénzt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ebben a kivételes esetben jól jártak azok, akik foglaltak, ugyanis amikor az eset a légitársaság tudomására jutott, Twitter-üzenetben jelezték, bár hiba történt a rendszer beállításakor, elfogadják a foglalásokat.

A cég álláspontja szerint ha hiba folytán is, de ígéretet tettek ügyfeleiknek, amit meg kell tartaniuk a bizalom érdekében, ezért várnak mindenkit a fedélzeten az „újévi meglepetésként” lefoglalt jegyekkel.

A légitársaság nem árulta el, hogy hány jegy kelt el alacsonyabb árakon.

A nyilvánosságra került információk szerint több utasnak sikerült Ázsiából nem csak New Yorkba, de több más amerikai és kanadai nagyvárosba elképesztően olcsón, prémium kategóriájú jegyeket vásárolnia, volt olyan, aki többet is vett.

A South China Morning Post című lap tizenegy embert talált, akik összesen tizennyolc jegyet vásároltak huszonegyezer-hétszáz brit fontért, amelyeknek értéke normál díjszabás mellett több, mint félmillió lett volna – számolt be a The Guardian.

Ma már a legtöbb esetben csak szemfényvesztés az error fare

Nem ritka eset, hogy egy légitársaság elárazza a jegyeit, volt, amikor az Air Canadánál szintén 90% feletti kedvezményt „adtak”.

A Singapore Airlines és a Hong Kong Airlines 2014-ben a turista jegyek áráért kínálta az első osztályú ülőhelyeket, 2015-ben pedig az amerikai United Airlines értékesített 100 dollárért ilyeneket.

Előbbi két esetben az utasok fel is tudtak szállni a járatokra a túlságosan szépnek tűnő árakon, a United Airlines azonban arra hivatkozva, hogy harmadik fél hibájából adódóan történt az eset, visszautalta ügyfelei pénzét, a foglalásokat pedig törölte.

Az utóbbi években egyre inkább azt a gyakorlatot követik a légitársaságok, hogy a hibás árakon eladott repülőjegyeket végül nem állítják ki, törlik a foglalásokat, és néhány napon belül visszautalják a befizetett összeget a – sok esetben nem jóhiszeműen foglaló -utasoknak.

Ha az ügyfél közben nem kötött le szállást, transzfert, bérautót, vagy egyéb előre kifizetett szolgáltatást, akkor „a játék” nem jár kockázattal az utasok részére, legfeljebb pár napig blokkolva van a pénzük, vagy a hitelkártya-keretük egy része.

Nem az első banális hiba mostanában a légitársaságnál