Eltérően teljesítettek Európa legnagyobb hálózati légitársaságai szeptemberben, az International Airlines Group (British Airways, Iberia, Vueling) és az Air France-KLM növelte utasszámát, míg idén először csökkent a Lufthansa ügyfeleinek száma – derül ki a légitársaságok honlapján közzétett utasforgalmi statisztikákból.

A legnagyobb mértékben, 23 százalékkal az Air France-KLM növelte utasai számát szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, összesen 7 millió utasa volt. Mivel kapacitásait hasonló mértékben növelte, a járatok töltöttsége nem változott jelentősen: 0,7 százalékponttal 86,8 százalékra emelkedett.

Az év eddigi részében a francia-holland csoport 59,8 millió utast fuvarozott, 2,6 százalékkal többet, mint a 2014 január-szeptemberi időszakban, a járatok kihasználtsága 85,5 százalék volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

A British Airways és az Iberia anyavállalata, az International Airlines Group az év kilencedik hónapjában 9,1 millió utast szállított, 8,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Kapacitásaik 4,4 százalékkal, töltöttségi mutatójuk 0,3 százalékponttal mozdult el felfelé és 84,7 százalékon állt.

A január-szeptemberi időszakban 66,2 millióan választották az IAG járatait, 9,8 százalékkal többen, mint egy évvel korábban, a járatok átlagos kihasználtsága 81,7 százalék volt, egy százalékponttal magasabb, mint 2014 január-szeptemberben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Idén először csökkent a német Lufthansa-csoport utasforgalma: szeptemberben 0,3 százalékkal kevesebb, 10,2 millió utasuk volt, a járatok töltöttsége pedig 0,7 százalékponttal 83,2 százalékra csökkent. Az év eddigi részében továbbra is pozitív az egyenleg: 83 millió utast szállítottak, 2,3 százalékkal többet, mint tavaly ebben az időszakban, a járatok kihasználtsága pedig 0,6 százalékponttal jobb (81,2 százalék), mint 2014 hasonló időszakában.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!