A hatóságok adatai szerint 2015-ben jelentősen nőtt a repülőgépek ellen elkövetett lézertámadások száma az előző évhez viszonyítva az Egyesült Államokban és Európában is, miután egyre szélesebb körben terjednek el a kézi lézeres eszközök. Egy napra átlagosan kétszáz ilyen eset jutott. Bár egyetlen baleset sem vezethető vissza az eszköz által okozott ideiglenes vakságra, a szakértők és a pilóták aggódnak a jelenség miatt.

Az Aviation Week a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) adatait idézve azt írta, az államokban 2014-ben és a megelőző években még 3500-3900 körül volt az éves esetszám, 2015-ben viszont 6624 esetet regisztráltak november végéig. A “legnépszerűbb” városok Los Angeles, Phoenix, Houston, Chicago és Las Vegas voltak, a lézertámadások 70 százaléka 19 és 23 óra között történt.

Gyerekek, vagy részegek, drogosok az elkövetők

Konkrét számok említése nélkül a szaklap azt írta, hogy az Eurocontrol adatai szerint Európában is jelentősen nőtt 2012-óta a hasonló esetek száma, lézertámadást 24 tagország 57 repülőterének közelében regisztráltak, és az öreg kontinensen jobban elterjedt a piros és zöld lézernél veszélyesebb, kék színű fényt kibocsátó eszköz.

A rendőrség az USA-ban egyre nagyobb hatékonysággal fogja el az elkövetőeket, akik általában fiatalkorúak és nincsenek tudatában annak, hogy milyen nagy veszélyt jelent a tettük. A felnőttek közül elsősorban részegek, vagy drog hatása alatt állók követik el a lézertámadásokat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

 | © AIRportal.hu


Még nem zuhant le gép emiatt, de több pilóta került már orvoshoz

Bár eddig nem történt olyan légi baleset, amely bizonyíthatóan a lézertámadás miatt következett be, a pilóták és a szakértők is aggódnak, mivel a támadások legtöbbször a repülés két legveszélyesebb szakaszában, fel- és leszállásokkor érik a hajózó személyzetet. Emellett a lézertől több másodpercre megvakul a pilóta, és maradandó egészségkárosodást, akár a látás részleges elvesztését is okozhatja egy-egy ilyen esemény. Az FAA szerint az elmúlt időszakban rendszeresen jelentkeztek orvosi ellátásra olyan pilóták, akiknek lézerrel világítottak a szemébe.

Fotó: gyártó | © AIRportal.hu

Fotó: gyártó

A probléma terjedésének hátterében az FAA szerint egyértelműen az áll, hogy az eszközöket bárhol a világon be lehet szerezni és áruk is elérhető, 5 és 50 dollár között változik, valamint az internet tele van olyan videókkal, amelyekben arra tanítják a tulajdonosokat, hogyan facsarjanak ki még nagyobb teljesítményt a lézerceruzákból.

A szakértők egyetlen tanácsot tudnak adni a pilótáknak, ha észlelik a jelenséget, akkor ne nézzenek bele a lézerbe, fordítsák el a fejüket amilyen gyorsan csak tudják, kapcsolják be a robotpilótát, kapcsolják fel a pilótafülkében a világítást és értesítsék a légiforgalmi irányító szolgálatot a helyszín pontos megjelölésével. Van olyan szakértő, aki azt javasolta, amint a pilóták észlelik a lézertámadást, nyomják meg az “Ident” gombot a transzponderen, mert így a légiforgalmi irányítás adatrögzítőin nyomot tudnak hagyni és segíteni tudják a felderítést.

Az USA-ban a repülőgépek, vagy a hajózó személyzet zavarása lézerceruzával szövetségi bűnténynek számít és öt évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy 250 ezer dollárig terjedő pénzbírsággal büntetik, emellett több államban, Kanadában és az Egyesült Királyságban is indultak már mozgalmak a lézerceruzák teljes betiltása érdekében.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!