A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) összesítése szerint júniusban 5,7 százalékkal nőtt a világ légiutas forgalma 2014 júniusához képest.

A genfi szervezet csütörtöki közleménye szerint a júniusi adat valamivel alacsonyabb a májusi 6,7 százalékos bővülésnél, ennek oka a ramadán, amely a Közel-Keleten csökkentette a keresletet. Az IATA 250 taglégitársasága 6 százalékos kapacitásbővítést jelentett, a járatok átlagos töltöttsége 81,1 százalék volt júniusban.

Az első fél évben 6,3 százalékkal nőtt az utasforgalom az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg a járatok kihasználtsága 79,4 százalékos volt.

A vezető régió továbbra is a Közel-Kelet, ahol 10,5 százalékos bővülést mértek,
de a legnagyobb forgalmat bonyolító Ázsia-Óceániában is 6,8 százalékkal nőtt az utasok száma. Emellett Afrikából 2 százalékos csökkenést jelentettek.

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) közleménye szerint az európai repülőtereken az első fél évben 4,5 százalékos utasforgalom-növekedést regisztráltak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Júliusban hasítottak az európai fapadosok, 10 millió utas felett a Ryanair

Több utast szállítottak Európa legnagyobb diszkont légitársaságai júliusban az előző év azonos időszakához képest – derül ki a társaságok honlapján közzétett utasforgalmi statisztikákból.

A legnagyobb mértékben, 11 százalékkal az ír Ryanair növelte forgalmát, a tavaly júliusi 9,1 millió után

11 százalékkal 10,1 millióra növelte utasaik számát, a járatok töltöttsége pedig 4 százalékponttal 95 százalékra javult.

A társaság történetében ez volt az első hónap, amikor átlépte a 10 milliós utasszámot és töltöttségi mutatója sem volt soha ilyen magas.

Az angol easyJet az év hetedik hónapjában 7 millió utast szállított, szemben a tavaly júliusi 6,4 millióval, ez 9,4 százalékos javulásnak felel meg. A cég Airbusainak átlagos töltöttsége 1,2 százalékponttal 94,3 százalékra javult.

A Norwegian Air Shuttle szintén rekordméretű utasforgalomról számolt be: 2,7 millióan repültek a cég járatain júliusban, ez 8 százalékkal magasabb a 2014 júliusi szinthez képest. A norvég diszkont társaságnak is sikerült a kihasználtságot javítani, a légicég piros-fehér Boeingjei átlagosan 93,8 százalékos töltöttséggel üzemeltek.
Fotók: Etihad Airways, Ryanair

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!