Folytatja a három éve bevezetett „Always getting better” elnevezésű szolgáltatásjavító csomagját a Ryanair, 2016-ban a kabin felújítására és az extra szolgáltatásokra helyezik a hangsúlyt.

A légitársaság lapunkhoz lejuttatott közleménye szerint ebben az évben amellett, hogy a kerozin árának csökkenése miatt olcsóbb jegyeket kínálnak majd, felújítják a gépek kabinját is. Egyebek mellett vékonyabb üléseket építenek be, amely a lábtér növekedését is eredményezi, lesznek ruhaakasztók az üléseken, LED-es kabin világításra térnek át és csökkentik a sárga szín mértékét is.

Az extra szolgáltatások közül egyre többet megvásárolhatóvá tesznek a mobilos alkalmazáson keresztül is, egyebek mellett bővítik és elérhetővé teszik a repülőtéri „fast track” elsőbbségi ellenőrzést és beszállítást, valamint parkoló- és transzferfoglalás is elérhető lesz.

A Ryanair Boeing 737-800-as repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Ryanair Boeing 737-800-as repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu)


Az utazók a Ryanair mobilapplikációjából értékelni tudják majd a járatot, illetve a személyzetet is. A változások érintik a csomagokkal kapcsolatos szolgáltatásokat is, a cég 108-ról 6-ra csökkenti a poggyász opciókat és csoportos foglaláshoz külön aloldalt készítenek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Európa vezető diszkont légitársasága három évvel ezelőtt vezette be az Always getting better szolgáltatásjavító csomagját, miután a rengeteg negatív kritika már nem csak a Ryanair hírnevének tett rosszat, de emiatt az árbevétele is csökkent. Az elmúlt hónapokban viszont beértek az intézkedések, mivel utasforgalmuk százalékosan minden hónapban kétszámjegyű emelkedést produkál, a járatok átlagos töltöttsége pedig 90 százalék fölé emelkedett és adózott eredményük is megduplázódott az első negyedévben.

Michael O’Leary, a Ryanair szabadszájú vezérigazgatója legújabban Kelet-Európát vette céljába, és a Wizz Air hegemóniájának megtörését tűzte ki célul.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!