Az újságíróknak is bemutatta a KLM holland királyi légitársaság flottája első Boeing 787-9-es Dreamlinerét, a sajtóúton kiderült, hogy a gép nagyon halk, nagyon erős, a KLM Business és turista osztálya pedig átlag feletti.

A KLM november közepén vette át a Boeingtől első Dreamlinerét, amelyet további 21 követ, a most bemutatott 9-es verzióból 15-öt rendeltek. Az első a PH-BHA lajstromot kapta, a légitársaság az AerCap-től lízingeli és természetesen a megújított festést kapta, amely egyébként a Dreamliner lejjebb helyezett orrkúpja miatt sokkal jobban áll ennek a típusnak, mint a többinek. A középső, sötétkék sáv, amelynek vonala az orrnál lefelé megtörik a Dramliner orrkúpjának majdnem mértani közepén fut.

Fotó: KLM | © AIRportal.hu

Fotó: KLM


A World Business Class-t Hella Jongerius tervezte, a KLM 30 széket kínál ebben a kategóriában, a székkiosztás 1-2-1, minőségére pedig nem igen lehet panasz. A használt anyagok minősége nagyon jó, a World Business Classon már teljesen sík ággyá alakíthatóak a székek, és a minőségérzeten sokat segít a LED-es kabinvilágítás is, a közérzetre pedig rátesz a 30 százalékkal nagyobb ablak. Az is elhihető a Boeing prospektusából, hogy a Dreamliner 40 százalékkal halkabb, mint elődje, még a felszállásnál is meglepően alacsony maradt a zajszint.

1-2-1 business, 3-3-3 turista a képlet

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A fedélzeti szórakoztató rendszer érintőképernyője és kézi vezérlője a business osztályon. | © AIRportal.hu

A fedélzeti szórakoztató rendszer érintőképernyője és kézi vezérlője a business osztályon.

A turistaosztályon 3-3-3 elosztásban 264 szék van, a lábtér megfelelő és a fedélzeti szórakoztató rendszer is tud minden kurrens filmet, sorozatot, illetve rendelkezik a többi szokásos funkcióval: útvonal követés, repülési adatok megjelenítése, játékok, járatinformáció.

De aki ennek ellenére unatkozna, az a saját eszközeit is „nyomkodhatja” a fedélzeti wifi-nek köszönhetően.

A nagyjából egyórás sajtóúton – amelyet 25000 láb magasságban tett meg a gép az Északi-tenger holland partjai és Rotterdam fölött – a szeles, esős, változékony időben az is kiderült, hogy a Dreamliner nagyon stabil, sokkal kevésbé érzékeny a turbulenciára, oldalszélre, ezt a gépbe szerelt speciális szenzorok biztosítják.

Nagyobb utazási élmény, olcsóbb üzemeltetés

Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója az AIRportalnak a sajtóúton nyilatkozva azt mondta, a Dreamliner azt szimbolizálja, amit a KLM-nél tenni szeretnének. A gép forgalomba állításával egyszerre két területen tudnak jelentősen előre lépni: az utasoknak sokkal jobb szolgáltatást tudnak nyújtani mindegyik osztályon, illetve csökkenthetik üzemelési költségeiket.

Zonnebloem (magyarul napraforgó) lett az első Dreamliner neve | © AIRportal.hu

Zonnebloem (magyarul napraforgó) lett az első Dreamliner neve

A KLM idei évével kapcsolatban közölte, bár az első félév kihívásokkal teli volt, de a második félévben igyekeztek megtenni mindent, hogy csökkentsék a költségeiket, hatékonyabbak legyenek és ez már látható az üzemi eredményen, ugyanakkor nem akart találgatásokba bocsátkozni az idei év üzleti eredményével kapcsolatban. Hangsúlyozta, nem tudni, hogy az üzemelésre milyen hatással lesznek az Európában most zajló terrorral kapcsolatos események.

A gépet először rövidebb útvonalakon tesztelik, Abu Dhabi-Bahrein útvonalon áll forgalomba, később pedig Távol-Keleti útvonalakon repülhet, de ennek pontos dátuma egyelőre nem ismert.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!