Nyolcvan járatot törölt a Ryanair szerdán az európai légiforgalmi irányítók ernyőszervezete, az ATCEUC (Air Trafic Controllers European Unions Coordination) sztrájkja miatt – közölte a légitársaság.

Az utasokat a társaság e-mailen és SMS-ben értesíti. Az intézkedés az ír diszkont légitársaság olaszországi járatait érinti, de további járattörléseket sem zártak ki.

A Ryanair arra kérte utasait, hogy ellenőrizzék járatuk státuszát a társaság honlapján.

Olaszország légiforgalmi irányítói a portugálokkal, máltaiakkal és ciprusiakkal együtt csatlakoztak az ATCEUC felhívásához, amelyben azért szólították demonstrációra az irányítókat, mert nem értenek egyet az Európai Bizottság Egységes Európai Égbolt (SES) programjával, illetve a 2015 és 2019 közötti időszakban elvárt „irreális” teljesítménycélokkal. A szervezet 14 ezer irányítónak küldte el felhívását.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!