Próbarepülés közben pénteken lezuhant a Virgin Galactic magánvállalat űrrepülőgépe az Egyesült Államokban, a kaliforniai Mojave sivatagban – közölte a Sir Richard Branson brit milliárdos alapította vállalat.

A szerencsétlenségben a kaliforniai autópálya-rendőrség szerint az egyik pilóta meghalt, a másikat pedig, aki súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították. A próbarepülés közben az űrrepülőgép súlyosan meghibásodott, és lezuhant.

Az amerikai légügyi hatóság (FAA) szerint a baleset közvetlenül azt követően történt, hogy az űrrepülőgép levált az azt magasba emelő, külön erre a célra konstruált WhiteKnightTwo hordozó-repülőgépről. Egy szemtanú, Ken Brown fotós szerint az űrrepülő azt követően robbant fel, hogy a leválás után begyújtotta rakétahajtóművét.

A Virgin Galactic közölte, hogy a próbarepülés közben “súlyos rendellenesség” történt, amely a jármű elvesztését okozta. A pilóták tudatában voltak a hibának, mielőtt a rádiókapcsolat megszakadt volna velük.

A SpaceShipTwo a tervek szerint turistákat szállított volna a világűrbe, illetve a vele folytatott kísérleteknek a Virgin Galactic fontos szerepet tulajdonított a földrészek közötti nagysebességű közlekedés kifejlesztésében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Virgin Galactic már évek óta reklámozza, hogy repülőutazásokat fog indítani 100 kilométerrel a Föld felszíne felett, amelyek során az utasok megtapasztalhatják a súlytalanság élményét.

Az Egyesült Államokban négy napon belül ez a második súlyos baleset, amely űrszállítással foglalkozó magáncégeknél történt: kedden az Antares teherszállító űrhajó robbant fel Virginia állam partjainál. Az Orbital Sciences Corporation bejelentése szerint a repülésirányítók tudatosan semmisítették meg a járművet, miután észlelték annak meghibásodását.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!