Lezuhant egy katonai helikopter a közép-dalmáciai Sibenikhez közeli Zlarin-sziget mellett, a balesetben legalább egy ember meghalt – tudatta a horvát védelmi minisztérium közleményében hétfőn.

A légierő egyik OH-58 Kiowa könnyű felderítő és futárhelikoptere szenvedett balesetet, a pilóta meghalt, a személyzet másik tagja után még kutatnak. A baleset okát egyelőre nem tudni.

A helikopter, amelyet Horvátország az Egyesült államoktól kapott, gyakorló repülést végzett. Washington 2015-ben döntött arról, hogy 16 harci helikoptert adományoz Zágrábnak.

A Kiowa Warrior típusú helikopterek 2016-ban érkeztek meg az országba.

A szerencsétlenség helyszínének környékét lezárták a hatóságok. A helyszínre három hajó, egy helikopter és több búvár is érkezett. A tárca délután hivatalos sajtótájékoztatót tart a részletekkel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Illusztráció. Egykori az amerikai légierőnél szolgált, ma délnyugati szomszédunknál szolgáló Bell OH-58D Kiowa könnyű helikopterek (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRprotal.hu)
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!