Az EI-ETJ lajstromjelű repülőgép Sharm el Sejkből Szentpétervárra tartott, a 7K-9268-as járatot teljesítette, a Flightradar.24 com adatai szerint egyenletesen emelkedett, elérte a 33 ezer láb (10 ezer méter) magasságot és 400 csomóval haladt. A felszállás után 20 perccel, helyi idő szerint 5 óra 50 perckor, az utolsó radarjelek észlelésekor 28 ezer láb magasságban repült, de már 6 ezer láb/perc sebességgel süllyedt, sebessége pedig mindössze 93 csomó volt, miközben az emelkedési fázisban 400 csomós sebességgel haladt.

Meredek süllyedés utazómagasságról
© AIRportal.hu - kép

Egyiptomi média értesülések szerint a repülőgép teljesen összeroncsolódott darabjai közt nincsenek túlélők. Egyes hírek szerint a repülőgép személyzete vészhelyzetet jelentett és a legközelebbi repülőtéren akart kényszerleszállást végrehajtani, mielőtt megszakadt a rádió-összeköttetés a repülőgéppel.
A gépen 217 utas (köztük 17 gyermek) és 7 fő hajózó személyzet volt, senki nem élte túl a balesetet. A roncsokat, és ezekkel együtt a fekete dobozokat is megtalálták. Az orosz közlekedésbiztonsági hatóság nyomozói már úton vannak. A BBC tudósítása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök gyásznapot rendelt el.

A légitársaság a honlapján közölte, hogy a gépet vezető pilóta, Valerij Jurjevics Nyemov több, mint 12 ezer repült órával rendelkezett, A321-essel 3860 órát repült már.

Videó a becsapódás helyszínéről

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: RT

Műszaki hiba, vagy terrortámadás lehet az ok

Sajtóhírek szerint a balesetet műszaki hiba, vagy terrortámadás okozhatta. Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihádista szervezet szombat délután magára vállalta a repülőgép lelövését. A BBC szerint Maxim Szokolov orosz közlekedési miniszter az Interfax hírügynökségnek kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy valóban az IÁ állhat a katasztrófa hátterében. A balesetet követően a Reuters tudósítása szerint a Lufthansa és az Air France-KLM bejelentette, hogy gépeik biztonsági okokból nem használják azt az útvonalat, amelyen a Metreojet gépével katasztrófa történt.

A balesetet szenvedett EI-ETJ lajstromjelű repülőgép még a korábbi TUI.ru festésében, 2012. augusztusában, Pulában. A repülőgépről 2014-ben került le a TUI utazási iroda festése, mikor a Metrojet légitársaság színeibe festették át. A repülőgép festése 2015-ben ismét megújult, ekkor a Metrojet modernizált festését kapta meg. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A balesetet szenvedett EI-ETJ lajstromjelű repülőgép még a korábbi TUI.ru festésében, 2012. augusztusában, Pulában. A repülőgépről 2014-ben került le a TUI utazási iroda festése, mikor a Metrojet légitársaság színeibe festették át. A repülőgép festése 2015-ben ismét megújult, ekkor a Metrojet modernizált festését kapta meg.
(Fotó: AIRportal.hu)


Az AIRportal.hu repülőgépmozgásokat rögzítő adatbázisa szerint az orosz Metrojet (korábbi nevén Kolavia) légitársaság EI-ETJ lajstromjelű, Airbus A321-es repülőgépe 2014. július 5. és 11-e között Budapesten tartózkodott, Ferihegyen végezték el a repülőgép akkor esedékes karbantartását.

A légitársaságot 1993-ban alapították, székhelye a Domogyedovo repülőtéren van, hétgépes flottájával (ezek mindegyike Airbus A321-200-as) 16 célállomásra repülnek, ezek főleg turisztikai célpontok.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!