Indiában elkezdték kidolgozni és kikísérletezni a légiközlekedés új szabályait: hátsó ajtós beszállítás, legfeljebb hat ember a lépcsőn, üres középső ülések is javaslatok között vannak.

Fotó: Air India

A The Hindu számolt be arról, hogy az indiai polgári repülési hatóság, a DGCA megkezdte az egyeztetést a különböző illetékesekkel arról, hogy milyen szabályokat vezessenek be a légi járatok újraindításával, bár ennek dátumát még senki nem tudja megmondani. A tervezetek között szerepel például az első helyett a hátsó ajtós felszállás bevezetése, és a soronként beszállítás is, amelyeket a kevesebb emberi interakcióval indokolnak.

Ha utashídra áll a repülő, akkor ott jelölik ki az utasok helyét, ha lépcsőzniük kell, akkor legfeljebb hat ember állhat rá, mert így biztosítható a megfelelő távolság.

Az elmúlt időszakban a töltöttségi szint rendkívül fontos mérőszám volt, bár önmagában még a járat gazdaságosságát nem jellemezte. A világjárvány utáni első időszakban valószínűleg értelmét veszti ez a mutató, mivel a hatóságok azt is vizsgálják, hogy a középső üléseket szabadon hagynák a megfelelő távolság megtartása miatt.

Máshol az is felmerült, hogy a sűrűbb székezést is megszüntetnék, és az eredeti konfigurációnál kevesebb ülés állna rendelkezésre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A beszállítás folyamatát is áttekintik a hatóságok, de ennek részletei egyelőre nem ismertek.

Az biztos, hogy nem csak a beszállítás, de a teljes repülőtéri procedúra is sokkal tovább fog tartani, mint eddig, és az utasoknak türelmesebbnek kell lenniük.

Az egyes légitársaságok ettől függetlenül több saját szabályt is bevezettek, a Spice Jet már az új ülésrendre képezi a légiutas-kísérőket, az Indigo a fedélzeti ellátást függeszteti fel a járatok elindulása után, a kabinba pedig csak maszkot hordó utas léphet be.

A repülőterek eközben a saját kezdeményezéseiket valósítják meg: ezek között kötelező testhőmérséklet-mérés, kötelező megjelenés két órával a járat indulása előtt, de fertőtlenítő alagutak is szerepelnek. Ezeket Goa repülőterén tesztelték, amely 21 mentesítő járatot kezelt az elmúlt hetekben.