Az egyik globális kereskedelmi szervezet előrejelzése szerint a lakosság átoltottságának növekedésével jelentősen több lesz a bevétel az üzleti célú utazásokból, de a 2019-es szintet még hosszú évekig nem éri el.

A Globális Üzleti Utazási Szervezet (GBTA) prognózisát szemlézte a Reuters, amely szerint idén 842 milliárd USA-dollárra emelkedhet az üzleti utazásokból származó bevétel, ez 21 százalékkal magasabb lenne, mint tavaly. Az elmúlt évben egyébként a becslésük szerint a 2019-es szint felére, 700 milliárdra esett a bevétel.

Ezen a piacon az elmúlt 10 évben stabil fejlődés volt megfigyelhető mind a bevételek, mind a nyereségesség szempontjából.

Üzleti osztályú ülés (Forrás: Swiss)

A 2020-as eredmény még nem ismert, de a szeptember 11-i események utáni helyzethez és a 2008-as gazdasági válsághoz képest tízszer nagyobb veszteségre lehet számítani.

A várható növekedés ellenére a GBTA óvatosságra int, mert nem tudni, hogy az országok hogyan haladnak majd az oltással, illetve milyen ütemben oldják fel az utazási korlátozásokat, e két tényező kulcsfontosságú a bővüléshez.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szervezet a légitársaságokkal összhangban arra számít, hogy a cégek többet költhetnek olyan üzleti célú utazásokra, amelyeket nem vagy nem hatékonyan lehet kiváltani online tárgyalásokkal.

A társaságok működtetéséhez szükséges belsős utazásokra azonban a felmérések szerint 6 százalékkal kevesebbet költenek majd a két évvel korábbihoz viszonyítva.

Teljes felépülésre a GBTA szerint 2025 előtt nincs sok esély, akkorra érhető csak el a 2019-ben realizált 1500 milliárd dollár körüli bevétel ebben a szegmensben. A legnagyobb fejlődést és potenciált a szervezet az ázsiai-óceániai térségben látja, az itteni startup és multinacionális cégek húzhatják elsősorban az ágazatot.