Még ebben az évben elindulhat a Malév megszűnése után maradt űr kitöltésére a Hungarian World Airways (Magyar Légiutak a Világra – MLV Zrt.) – közölte a német BizTravel értesülésére hivatkozva az azutazo.hu portál pénteken.

Értesüléseik szerint a társaság vezetői között van a Civil Társulás az Új Magyar Légitársaságért ügyvivője, Lévai Péter is. Ő még szeptemberben elmondta egy sajtótájékoztatón, hogy arab, ázsiai és európai befektetők biztosíthatják az induláshoz szükséges 640 millió eurót.

A portálnak Csiky László, az MLV vezérigazgatója elmondta, valóban tervezik a légitársaság elindítását, és ez még a idén meg is történik. A korábbi hírek márciusról szóltak, de ez az időpont, már csak az engedélyek megszerzése miatt is, illuzórikus – tette hozzá.

A portál idézi az osztrák „Aero Telegraph”-ot, amely szerint Csiky otthonosan mozog a légitársasági berkekben. Dolgozott a Malévnál, station managere volt az Austrian Airlinesnak és a közlekedési tárca alkalmazottja is volt. Továbbá alapítója volt az ABC Air Hungary teherszállító társaságnak, de az 2010-ben, 12 év működés után, megszüntette tevékenységét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!