Megháromszorozta adózott nyereségét az első fél évben 2014 első hat hónapjához viszonyítva a British Airways, az Iberia és a diszkont Vueling légitársaság anyavállalata, az International Airlines Group (IAG) – közölte a cég honlapján pénteken nyilvánosságra hozott üzleti jelentésében.

Az IAG árbevétele 11,6 százalékkal 9,2 milliárd euróról 10,3 milliárd euróranőtt, az üzemelés költségei pedig 9 milliárdról 9,8 milliárd euróra emelkedtek. Az üzemi eredmény így 555 millió euró, az adózott eredmény 332 millió euró lett, szemben a 2014 első félévi 96 millió euróval.

A British Airways a 2014-es 327 millió eurós üzemi eredmény után idén az első félévben 570 millió euró üzemi nyereséget termelt, a tavalyi első félévben még 95 milliós veszteséget felhalmozó Iberia 4 millió euróra csökkentette üzemi veszteségét, a Vueling 5 millió euró üzemi veszteséggel zárta a fél évet.

A társaság 5,8 százalékkal növelte értékesített utaskilométereinek számát, utasforgalma 8,9 százalékkal 38,6 millióra nőtt, a járatok átlagos kihasználtsága 79,3 százalék volt, 0,4 százalékponttal magasabb a 2014 január-júniusi időszakhoz képest.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!