Vizsgálatokat követően úgy döntött a British Airways, hogy megjavíttatja és újra szolgálatba állítja a Las Vegasban szeptember 8-án kigyulladt 16 éves 777-esét.

A Flightglobal információi szerint a légitársaság a Boeing mérnökeivel átvizsgáltatta a 777-236ER törzsét, és a szakemberek azt állapították meg, hogy a tűz okozta sérülést ki lehet javítani.

A műveletet a Las Vegas-i McCarran repülőtéren végzik el a gyártó szakemberei, a British Airways azt nem közölte, hogy mennyi ideig tart a javítás és mikor állhat újra forgalomba a G-VIIO lajstromjelű triplahetes. A gépről a meghibásodott és kigyulladt hajtóművet a GE Aviation már leszerelte, helyette újat építenek majd be.

A British Airways 2276-os, Las Vegas – London Gatwick járata hajtóműprobléma miatt megszakította a felszállást, majd a megállást követően kigyulladt. A repülőgép fedélzetén 159 utas és 13 fő hajózó személyzet volt, őket a vészcsúszdák segítségével menekítették ki a gépből, több embert kisebb sérülésekkel kórházba szállítottak. A baleset után az amerikai Szövetségi Közlekedés-biztonsági Hatóság (NTSB) megerősítette, hogy a GE90-85B típusú hajtómű hibája okozta a tüzet, ezt követően a GE az összes ilyen típusú hajtóművet átvizsgálta.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!