A fekete dobozok adatai szerint robbanás történt a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgép hajtóművében a gép lezuhanása előtt – jelentette szerdán az al-Maszri al-Jóm című egyiptomi napilap honlapján bírósági forrásokra hivatkozva. A brit külügyminiszter kijelentése szerint viszont „jelentős valószínűséggel” pokolgép okozta az orosz repülőgép katasztrófáját.
Már a levegőben kettétört a Metrojet Airbusza
Lezuhant orosz utasszállító – amit eddig tudunk
Lezuhant az orosz Metrojet légitársaság A321-ese Egyiptomban
A hír szerint a fekete dobozok adatait már kedden letöltötték és az egyiptomi, illetve az orosz főügyészből, valamint az egyiptomi, orosz, francia és ír szakértőkből álló kutatócsoport még aznap éjjel megvizsgálta az eredményeket. Ugyanakkor szerdán a polgári repülésügyi minisztérium közleményt adott ki, amely szerint csak a repülési adatokat rögzítő (Flight Data Recorder, FDR) doboz tartalmának letöltése fejeződött be.
Megsérült a CVR, mely a pilótafülkében rögzíti a kommunikációt
A pilótafülke hangrögzítő berendezése (Cockpit Voice Recorder, CVR) részben megkárosult, s emiatt csak „rengeteg munka árán” lehet majd hozzájutni az általa felvett adatokhoz. „Következésképpen, egyelőre lehetetlen további megjegyzéseket fűzni a CVR tartalmához.”
Mindenesetre az al-Maszri al-Jóm forrása szerint „robbanás történt a repülőgép hajtóműjében, a detonáció okát azonban csak a műszaki vizsgálatoknak, a baleset helyszínén készült felméréseknek, illetve a holttestek és a holttesteken talált anyagok szemrevételezésének eredményei fogják majd meghatározni”.
A nevének elhallgatását kérő forrás szerint egyelőre semmi jel nem utal terrortámadásra, és rámutatott: a leletek jelenleg zajló vizsgálata során ki fog derülni, hogy valamilyen robbanóanyag okozta-e a detonációt, vagy hiba történt a légi jármű gépezetében.
Azt is elmondta, hogy a fekete dobozok nem rögzítettek a pilóta által az irányító toronynak leadott vészjelzést. Ugyanakkor az adatok kiértékeléséből az már kiderült, hogy a gép nagyon nagy sebességgel süllyedt. Mindez a szakértő szerint arra utal, hogy hatalmas robbanás történt, amely a repülő összes hajtóművét egyszerre működésképtelenné tette, a gép egyik oldalát lángokba borította, egy darabját pedig kiszakította.
A kutatócsoport szerdán újból a baleset helyszínére sietett, amelyet immár harmadik alkalommal vizsgálnak meg.
Brit külügyminiszter: „jelentős valószínűséggel” pokolgép okozta az orosz repülőgép katasztrófáját
A brit külügyminiszter szerint „jelentős a valószínűsége” annak, hogy robbanószerkezet okozhatta az Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép hétvégi katasztrófáját.
A brit kormány szerda éjjel bejelentette, hogy teljesen leállítja a légiforgalmat Nagy-Britannia és az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőközpont repülőtere között. A szombaton lezuhant orosz repülőgép is erről repülőtérről szállt fel.
A brit külügyminisztérium módosította utazási útmutatóját is, felszólítva a brit állampolgárokat arra, hogy a legszükségesebb eseteket leszámítva ne látogassanak Sarm-es-Sejkbe.
Philip Hammond külügyminiszter a BBC-nek adott szerda éjjeli nyilatkozatában kijelentette: a brit kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportja (COBRA) este áttekintette a rendelkezésére álló összes információt, és ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy
az orosz Airbus katasztrófáját „jelentős eséllyel” robbanószerkezet okozta, amely a repülőgép fedélzetén lépett működésbe.
A brit külügyminiszter nem részletezte, hogy London pontosan milyen információk alapján vonta le ezt a következtetést.
Nem sokkal korábban a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szóvivője is azt mondta, hogy a brit kormány szerint az orosz repülőgép lezuhanásának lehetséges okai között „igencsak elképzelhető” egy robbanószerkezet detonációja.
Hammond külügyminiszter szerdai éjjeli nyilatkozatában kijelentette, hogy brit repülésbiztonsági szakértők megvizsgálták Sarm-es-Sejk repülőterének biztonsági helyzetét, és a kormány ennek alapján döntött „nagy sajnálkozással, nagyon nem szívesen” a brit állampolgárok sarm-es-sejki utazásaira vonatkozó útmutatás módosításáról.
Hammond hozzátette: mostantól nem indulnak Nagy-Britanniából utasszállító repülőgépek az egyiptomi üdülőhelyre.
A brit kormány néhány órával korábban bejelentette, hogy a Sarm-el-Sejkből Nagy-Britanniába induló járatokat is „késlelteti” a repülőtér biztonsági helyzetének felülvizsgálata idejére.
A brit kormány bejelentését követően az easyJet törölte érintett járatait és a brit kormány további állásfoglalásának megfelelően dönt majd a következő napokban induló járatokról.
Hammond szerint a Sarm-es-Sejkben tartózkodó briteket a brit kormány az egyiptomi hatóságokkal és a légitársaságokkal együttműködésben hazaszállítja.
Becslések szerint jelenleg hozzávetőleg kétezer brit turista tartózkodhat Sarm-es-Sejk térségében.
A brit külügyminiszter elnézést kért a brit turistáktól. Közölte: tudja azt is, hogy mindez „milyen óriási” hatással lesz az egyiptomi gazdaságra. Hozzátette ugyanakkor, hogy a brit kormány a brit állampolgárok biztonságát minden egyéb megfontolás elé helyezi, „érje ezért bármilyen kritika”.
Az első, igen éles kritika az egyiptomi külügyminiszter részéről érte a brit kormányt.
Számeh Sukri a BBC-nek nyilatkozva „elsietettnek és megalapozatlannak” nevezte London szerdán bejelentett intézkedéseit, amelyeket szerinte az eddigi vizsgálatok nem támasztanak alá. Sukri szerint a brit lépéseknek katasztrofális hatásai lesznek az egyiptomi turizmusra.