A Malaysia Airlines vezérigazgatója állítja, a mesterséges intelligencia fog segíteni megtalálni a 2014-ben elvesztett MH370-es járatot teljesítő Boeing triplahetest és utasait. Egy amerikai cég eközben segítséget és ingyenes további kutatást ajánlott fel.

Peter Bellew, a Malaysia vezérigazgatója erről a The Australian híroldalnak beszélt, állítva, hogy a fejlett, hamarosan elérhetővé váló mesterséges intelligenciára alapuló tudomány találhat megoldást a légiközlekedés egyik, ha nem legnagyobb rejtélyére. Mint fogalmazott, rengetegen foglalkoznak ezzel a területtel, így elég nagy az esély rá, hogy ha nem is tisztán az MI, de MI és ember közreműködése sikerre vezethet.

Eközben egy privát amerikai cég, az Ocean Infinity segítséget ajánlott fel a kutatást még januárban félbeszakító hatóságoknak. A társaság csak akkor kérne pénzt, ha sikerül nyomára bukkanni az eltűnt repülőgépnek. Állítják, a világ legmodernebb, automata tengerkutató flottájával rendelkeznek. Az AP hírügynökségnek a cég képviselői azt mondták, konstruktív beszélgetéseket folytattak az érintett szervekkel és remélik, hogy elfogadják a cég ajánlatát.

Az Al Jazeera jelentése szerint a maláj, kínai és ausztrál hatóságok álláspontja szerint az új keresésre kijelölt terület túl nagy ahhoz, hogy elfogadják az ajánlatot, másrészt viszont pozitív hírként lehetne tálalni az újrakezdést azok után, hogy a januári leállás nem volt botrányoktól mentes. Harmadrészt az áldozatok hozzátartozói is folyamatosan nyomás alatt tartják a kormányokat a keresés újrakezdéséért. Állításuk szerint win-win szituáció lenne az ajánlat elfogadása, vagyis mindkét fél nyerhet a megállapodáson.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az MH370-es járatot teljesítő 9M-MRO lajstromú Boeing 777-200-as után idén januárban függesztették fel a keresést, miután végeztek mintegy 120 ezer négyzetkilométernyi terület átkutatásával, de eredményt nem tudtak felmutatni. A gép 239 emberrel a fedélzetén Kuala Lumpur-ból Pekingbe tartott, amikor 40 perccel a felszállást követően eltért a tervezett útvonaltól és déli irányba fordult, majd eltűnt a radarokról. A repülőgép személyzete nem adott le semmilyen vészjelzést, a repülőgép összes kommunikációs rendszerét és transzponderét lekapcsolták.

Évekkel a repülőgép eltűnését követően Afrika partjainál számos olyan roncsdarabot vetett partra az óceán, melyek egy részéről bebizonyosodott, hogy a maláj repülőgéphez tartozik. A szakemberek áprilisban új területet neveztek meg, ahol érdemes lenne folytatni a kutatást, ez a korábban vizsgálttól délebbre fekszik. Eddig a kormányok összesen közel 160 millió dollárt fordítottak a keresésre.