Mintegy ezren emlékeztek a Malévra a magyar légitársaság leállásának egyéves évfordulóján vasárnap Budapesten, a Hősök terén.

Az eseményen repülésbarátok mellett a Malév több egykori pilótája, légiutas-kísérője és más alkalmazottai is jelen voltak, köztük Leposa Edina pilóta, aki édesapjával, Leposa Attilával együtt repülte a norvégiai Torpba a Malév utolsó, a leállás előtt a flottához tartozó repülőgépét február 21-én.

Akkor Leposa Edina a közelkörzeti légiforgalmi irányítástól úgy köszönt el, hogy Charlie Nézz az ég felé című dalából énekelt egy részletet. A vasárnapi megemlékezésen ugyanezt a dalt a szerző Horváth Charlieval együtt énekelte el. A résztvevők a Hősök terén repülőgépet formálva álltak össze, és a sötétben a mobiltelefonjaikkal világítottak, miközben az utolsó Malév- járat rádióforgalmazását játszották le a hangszórókból. A volt alkalmazottak közül többen egyenruhában jelentek meg, több jelen lévő pedig malévos zászlókat, felfújható repülőket lengetett.

A Malév egy évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor jelentette be, hogy 66 év működés után nem szállnak fel többet a cég repülőgépei. A flotta gerincét alkotó 18 Boeing 737 Next Generation gépből 14-et még aznap este az írországi Shannonba repültek a tulajdonos International Lease Finance Corporation székhelyére.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!