Műanyagból nyert üzemanyaggal tervez elrepülni Ausztráliából Nagy-Britanniába egy brit férfi. Öt tonna hulladékból különleges eljárással 4500 liter repülőgépekhez alkalmas üzemanyagot állítanak elő Cessna 172 kisrepülője számára.

A 41 éves férfi – aki jelenleg Ausztráliában él – júliusra tervezett útjával fel akarja hívni a figyelmet olyan új technológiákra, amelyek környezetkímélők, egyúttal csökkenteni akarja valamelyest a világ műanyagszemetét. Üzemanyagának alapanyaga ugyanis nemzetközi szemétadakozásból jön össze: azok az országok szolgálnak vele, ahol a férfi leszáll majd pihenni és feltankolni repülőjét.

Az összegyűjtött műanyagszemét Dublinba kerül, ahol a Cynar nevű cég feldolgozza repülő-üzemanyag minőségével vetekedő dízelolajjá. Az eljárás egyfajta desztillálás, amely – a cég szerint – nem szennyezi a levegőt. A vállalat azt állítja, hogy üzemanyaga tisztább, mint a legtöbb repülő által használt, ráadásul olcsóbb az előállítása. Autókban már kipróbálták, de repülő még sosem szállt vele.

A légi útnak a tervek szerint 16 állomása lesz, a starthely Sydney, a végállomás London. Az útvonal Ausztráliától Ázsián át vezet Európába – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!