Hozzáférhetőek lettek az 1980-ban az olasz Ustica szigete felett felrobbant utasszállító repülőgéppel kapcsolatos és eddig államtitoknak minősített olasz diplomáciai és titkosszolgálati dokumentumok, amelyek tartalmát elsőként a La Repubblica olasz napilap közölte kedden.

A Matteo Renzi vezette kormány elrendelte több, évtizedeken át olasz államtitokként kezelt merényletre vonatkozó akták zárolásának feloldását. A dokumentumok között van az Ustica felett 1980. június 27-én darabjaira robbant repülőgép mostanáig titkosított ügye is. Az olasz állami levéltár által nyilvánosságra hozott több ezer dokumentummal több mint harminc éves titok részleteire derül fény.
Az Itavia olasz légitársaság DC-9 típusú gépe Bolognából Palermóba tartott, amikor – mintegy hetven kilométerre Szicíliától – Ustica szigete felett felrobbant és a tengerbe zuhant. A fedélzetén levő 81 személy – utasok és a legénység tagjai – meghalt.
Kezdettől fogva bizonyosnak tűnt, hogy az utasszállítót lelőtték. Az akkor Muammar Kadhafi vezette Líbiára terelődött a gyanú, de a feltételezések között szerepelt az is, hogy az DC9-est amerikai vagy más NATO-vadászgép találta el véletlenül, miközben egy az utasszállító közelében repülő líbiai vadászgépet célzott meg.
A La Repubblica szerint az új dokumentumok sem adnak választ arra, ki lőtte le a repülőgépet, az viszont egyértelműen bebizonyosodik, hogy az olasz, líbiai és amerikai hatóságok évtizedeken át szándékosan homályban tartották a tömegszerencsétlenség hátterét.
A La Repubblicában közölt dokumentumokban olvasható, hogy 1992-ben az olasz ügyészségnek sikerült információkat kapnia Abdel-Hamíd el-Bakkús korábbi líbiai miniszterelnöktől, aki Kadhafit vádolta az olaszok elleni terrorista merénylettel. Erre utalnak Olaszország volt líbiai konzuljának telexüzenetei is, melyek a repülőgép-baleset előtt arra figyelmeztették Rómát, Kadhafi támadásra készül. Az usticai szerencsétlenség után egy hónappal egy líbiai vadászgép zuhant le a dél-olasz Calabria hegyei felett: az akták szerint a gép darabjait és a pilóta holttestét az olaszok villámgyorsan eltüntették.
A titkosítás alól feloldott jelentések azt is bizonyítják, hogy a repülőgép lezuhanásakor a Tirrén-tenger övezetében egy amerikai hadihajó és több amerikai vadászgép is tartózkodott. Ezt az Egyesült Államok soha nem ismerte el.
A repülőgép-szerencsétlenséget tisztázni igyekvő olasz bírósági eljárás 2013-ban zárult le, amikor a semmítőszék – a felelősök megnevezése nélkül – az olasz belügyminisztériumot és a közlekedési tárcát az áldozatok családtagjainak kártérítésre ítélte.