A korábbi évekkel ellentétben az idén télen nem zár be a sármelléki repülőtér, a németországi charterjáratok szezonzárása után novemberben és decemberben a keleti piacokról várhatók újabb gépek – közölte a Hévíz-Balaton Airport Kft. felügyelőbizottságának elnöke pénteken az MTI érdeklődésére.

Könnyid László elmondta: az áprilisban a hévízi önkormányzat által üzemeltetésbe vett repülőtéren a tavalyihoz közel azonosan mintegy 19 ezer utas fordult meg mostanáig, és a gyógyfürdőkön kívül egyre több vendég érkezik a Balaton régiójába.

Hozzátette, hogy az eddig Sármelléken leszállt több mint 1100 repülőgép közül a nagyobb személyszállító gépek aránya tovább nőtt, de erős maradt a kisgépes forgalom is. Az utasok számában némi átalakulást jelentett, hogy egy korábbi oroszországi charter idén nem jött a nyugat-balatoni repülőtérre, az így kieső utasszámot azonban mintegy 4 ezer német és újonnan megjelent skandináv vendégek pótolták.

Könnyid László hangsúlyozta, hogy az idén már a Balaton-parti települések is részesültek a charterek révén biztosított közel 150 ezer vendégéjszakából. A jövőben ez tovább erősítheti a térségi összefogást a megyék és a települések bevonásával, mert látható, hogy a Sármellékre érkező utasok már nemcsak a termálfürdővel rendelkező gyógytelepülések, hanem a Balaton szélesebb régiója iránt is érdeklődnek.

Josef Mutsch, a Sármelléken a legjelentősebb forgalmat adó Lufthansa járatait üzemeltető Mutsch Ungarn Reisen tulajdonosa az MTI-vel azt közölte: az idén meghosszabbított repülési szezont jövőre tovább bővítik, már februárban indulnak németországi charterek.

Ebben az évben április közepétől november elejéig, a korábbinál nagyobb kapacitású gépekkel négy német városból tették elérhetővé a német légitársaság gépei a zalai repülőteret. Frankfurtból, Düsseldorfból, Hamburgból és Berlinből összesen 120 gép érkezett, több mint 20 ezres utaskapacitással.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Josef Mutsch kifejtette: német partnerükkel, a PA Touristikkal való együttműködésnek is köszönhető, hogy tavalyhoz képest mintegy 30 százalékkal, több mint 10 ezerre nőtt a repülőgépes utasforgalmuk. Ez az utasszám mintegy 90 ezer vendégéjszakát jelentett a térség szálláshelyei számára.

A jövő évi tervekkel kapcsolatban közölte: minden eddiginél korábban, már február 2-án megérkezik az első német charter Frankfurtból és Düsseldorfból, ahonnan április közepéig kéthetente járnak. Ezt követően november elejéig az ideivel azonos négy célpontról, hetente érkeznek nagyobb kapacitású Boeing gépek Sármellékre.

A tulajdonos hozzátette azt is: nemcsak a kiterjesztett német charterektől várnak további fejlődést, hanem az újonnan megcélzott Belgiumból is. A Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködve ugyanis – a határ közelsége miatt – Düsseldorfból várhatóan belga vendégek is érkeznek már jövőre a sármelléki repülőtérre.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!