A Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint mindkét pilótának, akik életüket vesztették a vasárnapi, gödöllői balesetben, érvényes és megfelelő engedélye volt.
Baumann Zsolt, az NKH Légügyi Hivatalának NSA főosztályvezetője csütörtökön azt mondta, mindkét pilótának PPL, azaz magánrepülésekre jogosító engedélye volt, tehát kereskedelmi repüléseket nem végezhettek.
A Piper-28-asban a pilótán kívül két utas is volt, egy nő és egy kisgyerek, akik szintén meghaltak. Baumann Zsolt szerint a Piperrel nem kereskedelmi repülést végeztek.
Gödöllő térségében vasárnap egy Cessna 182-es és egy Piper-28-as ütközött össze. Előbbi ejtőernyősök ugratásából tért vissza, utóbbi pedig sétarepülésre indult. A Piper roncsait viszonylag hamar, a Cessnáét viszont több órás keresés után találták meg.