Nőtt az árbevétele és a nyeresége az Airbus-csoportnak (EADS) 2013-ban: a bevételek 5, az adózás előtti eredmény pedig 24 százalékkal haladta meg a 2012-es szintet – közölte a cégcsoport szerdán a honlapján.

Az EADS 2013-ban 59,2 milliárd eurós árbevételt ért el szemben a 2012-es 56,4 milliárddal, adózás előtti eredménye pedig 2,1 milliárd euróról 2,6 milliárdra emelkedett. A nettó jövedelem 1,1-ről 1,9 milliárdra emelkedett, rendelésállományuk értéke 686,7 milliárd euró volt, az alkalmazottak száma pedig közel 4 ezerrel több, 144 ezer volt 2013-ban 2012-höz képest.

Az egy részvényre jutó eredményük 1,85 euró lett, a cégvezetés a részvényeseknek 75 cent osztalék kifizetését kezdeményezi részvényenként.

A csoporton belül a kereskedelmi repülőgépeket gyártó Airbus Commercial 6 százalékkal, 39,8 milliárdra növelte árbevételét és 1,5 milliárdra adózás előtti eredményét az előző évi 1,1 milliárdról. Az Airbus Helicopters (korábban Eurocopter) 6,2 milliárdos árbevételről és 397 milliós eredményről számolt be.

Rekordszámú repülőgépet adtak át, az A350XWB és az A320neo berepülési programja is megfelelő ütemben halad – közölték.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 2014-es évre az Airbus-csoport azzal számol, hogy a világgazdaság és ezzel együtt a légi forgalom tovább bővül, ugyanakkor a leszállított gépeik száma a 2013-as szint körül alakulhat.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!