Újabb orosz utas húzta meg a szokásosnál is jobban a rumos üveget, aminek az lett a vége, hogy a fedélzeti konyhában a székre szíjazták utastársai. A sors iróniája, hogy az orvosként dolgozó férfi alkoholmérgezéses esetekkel is foglalkozik.

A brit Daily Mail által közölt cikk szerint az Aeroflot Bangkok és Moszkva közötti járatán történt az eset. Az egyik moszkvai kórházban aneszteziológusként is dolgozó doktor az utasok elmondása szerint két üveg alkoholt is vitt magával a fedélzetre, és elég hamar elkezdett az üveg aljára nézni.

Ettől persze agresszív lett, kiabált, hiába próbálták meg az utasok és a légiutas-kísérők is lenyugtatni, a férfi utazómagasságon megpróbálta kinyitni a vészkijáratot.

Ekkor léptek közbe az utasok, és a 43 éves férfit a fedélzeti konyhában a légiutas-kísérők egyik lehajtható ülésébe szíjazták, kezeit pedig lekötözték. A szemtanúk szerint sírt és kiabált, hogy le vannak kötve a kezei és nem kap levegőt. Mindez nem hatott meg senkit, a székhez kötözve kellett a Moszkváig hátralévő négy órát kibírnia.

Landolás után a rendőrség őrizetbe vette, egészségügyi kivizsgálásra vitték, büntetéséről később döntenek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Orosz lapértesülések szerint az egyik moszkvai kórházban dolgozó férfi egyebek közt alkoholos befolyásoltság miatt rosszul levő embereknek szokott segíteni.

Az Aeroflot szóvivője elismerte az esetet, azt közölte, hogy a turista osztályon utazó férfi súlyosan megszegte az előírásokat, rendkívül agresszív volt az utasokkal és a légiutas-kísérőkkel is, semmilyen felszólításra nem reagált.

Később az orvos amellett, hogy bocsánatot kért utastársaitól, azt mondta, azért kezdett el inni, mert a gép turbulenciába került, és azt állította, ismeretlen gyógyszer került a szervezetébe. Jelezte továbbá, hogy a székhez kötözés miatt rendkívül nehezen kapott levegőt és kézipoggyászából ezer fontnak megfelelő készpénz tűnt el, ezért feljelentést fontolgat.