Csak 2020-ban emelkedhet ismét a levegőbe az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium (UAC) által az orosz légierő kiöregedett szovjet szállítógépeinek leváltására szánt Iljusin Il-112V, mert a katonai vezetés elégedetlen a gép képességeivel.

Az új generációs könnyű teherszállítógépként emlegetett Iljusin Il-112V tervezése, 2004-ben, bő másfél évtizeddel a Szovjetunió felbomlása után kezdődött el, külföldi közreműködés nélkül.

Elhúzódó, 15 évig tartó fejlesztés után az első prototípus végül idén márciusban esett túl a szűzrepülésen, amelyet követően a beszámolók és vezetői nyilatkozatok pozitívak voltak ugyan, most azonban úgy tűnik, a legfelsőbb vezetés mégsem elégedett a géppel, és ezzel a gyártó-tervező Iljusinnál is tisztában vannak.

Sergey Lyashenko vezető tervező a TASSz hírügynökségnek azt nyilatkozta, a második repülésre csak 2020-ban fog sor kerülni, pontos dátumot azonban egyelőre nem jelöltek ki.

A kiszivárgott információk szerint a védelmi minisztérium elégedetlen a másfél évtizedes fejlesztés után prezentált taktikai és teljesítmény adatokkal, első sorban a fedélzetre vehető hasznos teher mennyiségét keveslik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az Il-112V első felszállása (Forrás: UAC)

Arról azonban nem érkeztek információk, hogy emiatt miért nem engedik folytatni az éppen csak megkezdett berepülési programot, a módosítások tervezése ugyanis önmagában még nem indokolná a prototípus földön tartást különösen, hogy számos alrendszer így is tesztelhető lenne.

A spekulációk szerint a sárkányszerkezetben is felszínre kerültek strukturális problémák, amelyeket a körülbelül 10 hónapig tartó, újratervezési időszakban szeretnének orvosolni a szakemberek.

Az idő viszont egyre sürgetőbb tényező a programban, mivel az orosz katonai szállítógép flotta sürgős modernizációra szorul, mint azt korábban megírtuk, csak a kezdeti igény 100 darabos lenne Il-112-esre.

Amennyiben sikerül keresztül verekedni a típust a berepülési programon, Oroszország ismét teljesen függetlenül lesz képes könnyű, saját fejlesztésű szállítógépek gyártására.

Ehhez a hajtóműveket a United Engine Corporations (UEC), a futóművet, a hidraulikus rendszereket, fedélzeti generátorokat pedig a Technodinamika szállítja, és a többi komponens döntő többsége is a Rostec állami mamutholding valamely cégétől érkezik.