Rekord évre számít Budapesten a Lufthansa, miután októberig négy légitársasága összesített utasforgalma már meghaladta az egymillió főt, amely 7 százalékos bővülést jelent 2014 azonos időszakához képest. Ezzel a Lufthansa lett a második legnagyobb légitársaság Budapesten. A vezetők az AIRportalnak nyilatkozva azt mondták, biztosak abban, hogy megkapják a Skytrax-től az ötcsillagos légitársaság minősítést.

Antal Gábor (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Antal Gábor (Fotó: AIRportal.hu)

Antal Gábor, a légitársaság magyarországi vezetője egy más témában tartott sajtótájékoztatón ismertette, hogy 2015 szeptemberéig annyi utasuk volt, mint tavaly egész évben.

A Lufthansa 632 ezer, a Swiss 156 ezer, az Austrian 88 ezer, a Brussels Airlines 154 ezer utast szállított októberig, a Germanwings/Eurowings pedig idén elérheti a 400 ezres utasszámot a tavalyi 280 ezer után. Mind az öt légitársaság utasforgalmát összeszámolva a Lufthansa lett Budapesten a második legnagyobb légitársaság.

A legnagyobb ütemben, 28 százalékkal a Brussels Airlines bővült részben a gépcsere (RJ100-as Avrolinerek helyett Airbus A319-esekkel közlekednek), részben pedig a több járat (napi kettő helyett három) miatt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Bővül a business és first class utasok köre

 | © AIRportal.hu

Antal Gábor kiemelte, hogy nagy mértékben, 10 százalék fölött nőtt az első osztályon utazók száma és sokan kérnek limuzinos transzfert, exkluzív várót, illetve személyes kíséretet a repülőtéren. Emellett az business class-on repülők száma is emelkedett, 4 százalékkal többen választották ezt a szolgáltatási szintet, mint tavaly.

A vezető az AIRportalnak elmondta még, hogy nem terveznek Budapestről berlini járatot, és a meglévő frekvenciákat sem sűrítik a már meglévő útvonalakon, a kihasználtságtól függően nagyobb gépet, vagy eseti szinten plusz egy járatot indítanak. Arra számítanak, hogy jövőre tovább fog erősödni a konkurencia, emellett enyhe növekedés várható a piacon.

Budapest pályázik arra, hogy a Lufthansa elhozza Ferihegyre az első Airbus A350-esét.

Antal Gábor azonban egyelőre még korainak ítélte, hogy ezzel kapcsolatban részletekbe bocsátkozzon, mivel a pályázatnak még nincs eredménye. Az első A350-es várhatóan 2016 végén érkezik meg a Lufthansa müncheni bázisára.

Ofer Kisch, a Lufthansa régióvezetője szerint a régión belül jól teljesített Magyarország az eddigi 7 százalékos bővüléssel. Jövőre várhatóan minden kelet-közép-európai piacon bővülni fognak, 4-7 százalékos átlagos emelkedésre számítanak.

Biztosak az ötcsillagos minősítésben

Az új business class. (Fotó: Lufthansa) | © AIRportal.hu

Az új business class. (Fotó: Lufthansa)

Klaus Gorny, a Lufthansa müncheni bázisának kommunikációs vezetője a sajtótájékoztatón azt mondta el, hogy 2015-ben várhatóan rekord évet zárnak közel 2 milliárd eurós üzemi eredménnyel, amely közel duplája lehet a tavalyinak, de az utasforgalom is erős volt: októberig 70 millióan választották őket, nyáron pedig a járataik átlagos töltöttsége 96 százalék volt.

Az AIRportalnak a közelmúlt sztrájkjaival kapcsolatban azt mondta, folyamatosan tárgyalnak a szakszervezetekkel, jelenleg nyugodt a helyzet. Tavaly és idén számításaik szerint a munkabeszüntetések közel 500 millió eurós kárt okoztak a légitársaságnak.

A kabintermékkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy végeztek az összes szélestörzsű gép retrofit programjával, így minden gépen ugyanazt a szolgáltatási színvonalat tudják nyújtani. Hangsúlyozta, meggyőződésük, hogy 2015-re megkapják a Skytrax-től az ötcsillagos minősítést.

A Lufthansa Airbus A321-ese Frankfurtban. (Fotó: Lufthansa) | © AIRportal.hu

A Lufthansa Airbus A321-ese Frankfurtban. (Fotó: Lufthansa)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!