Rekord nagyságú adózott eredményt ért el a Wizz Air a 2015/2016-os üzleti év első félévében, az előző év azonos időszakához képest, a magyar kötődésű légitársaság 15 százalékkal nagyobb, 182 millió euró nyereséget jelentett.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatójának korábbi rendhagyó sajtótájékoztatója az első új festésű Wizz Air A320-as fedélzetén. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatójának korábbi rendhagyó sajtótájékoztatója az első új festésű Wizz Air A320-as fedélzetén. (Fotó: AIRportal.hu)

Váradi József szerdán videókonferencián ismertette a vállalat eredményeit, e szerint árbevételük 15 százalékkal 836 millió euró volt, a jegyárbevétel 12 százalékkal, az egyéb bevételek 22 százalékkal nőttek.

Ehhez a vezérigazgató elmondása szerint az is kellett, hogy a kerozinköltségek alacsonyan maradtak, de az ettől megtisztított költségstruktúra is „kontroll alatt van”.

Mint mondta, egy utaskilométert 3,46 eurócentből állítanak elő, ez 5 százalékkal alacsonyabb szint a 2014/2015-ös fiskális év első félévhez viszonyítva.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A vezérigazgató elmondta még, hogy a jó eredmények ellenére nem változtatnak az egész éves előrejelzésükön, ennek hátterében a téli időszak kiszámíthatatlan eredménye állhat.

Emellett a közép-kelet európai piacra 16 százalékkal nagyobb kapacitás került, de erre már korábban is számítottak.

Emlékeztetett arra, hogy heteken belül megérkezik az első Airbus A321-es a légitársasághoz, amely 10 százalékkal olcsóbban üzemeltethető.

Jelezte továbbá, hogy továbbra is kitartanak az ultra low-cost modell mellett, mert így tudnak jelentős növekedést produkálni és továbbra is a kelet-közép-európai piacra kívánnak fókuszálni.

Váradi József a Wizz Air budapesti hangárjának átadásakor tartott sajtótájékoztatón. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Váradi József a Wizz Air budapesti hangárjának átadásakor tartott sajtótájékoztatón. (Fotó: AIRportal.hu)

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!