Rekord nyereséget ért el az első negyedévben a Southwest Airlines, a világ legnagyobb diszkont légtársasága, amely negyedéves jelentésében bejelentette: felgyorsítja a Boeing 737-300-asok kivonását a flottából.
A légitársaság a honlapján tette közzé első negyedévi üzleti jelentését, amely szerint a március 31-ével zárult periódusban 9,3 százalékkal 4,8 milliárdra növelték árbevételüket az előző év azonos időszakához képest, miközben kiadásaik ennél kisebb mértékben, 6,8 százalékkal emelkedtek és 3,8 milliárd dollárt tettek ki. Az legnagyobb tétel – a kerozinszámla – a nyersolaj alacsony ára miatt 2,9 százalékkal 852 millió dollárra csökkent.
A légitársaság az első negyedévben összesen 28,6 millió embert fuvarozott, 8,2 százalékkal többet, mint tavaly ugyanilyenkor, járataik töltöttsége 0,4 százalékponttal 80,5 százalékra javult. Mindezek következtében a Southwest 944 millió dolláros üzemi eredményt ért el, amely 21 százalékkal magasabb a 2015-ös szintnél.
A cég közölte továbbá, hogy egységköltségeit is sikerült 2,6 százalékkal csökkenteni, részben ezért felgyorsítja a Boeing 737-300-asok kivonását a flottából. Erre a lépésre a társaság csak 2018-ban kerített volna sort, a legfrissebb tervek szerint viszont már 2017-ben leselejtezhetik őket.
A Southwest összesen 110 darab 737-300-assal rendelkezik, ezeket az újonnan érkező New Generation és MAX gépekkel pótolják. A légitársaságnak összesen kétszáz MAX-ra és 106 Next Generation 737-esre van rendelése előbbi esetében 191, utóbbi esetében pedig 18 opcióval. A Southwest lesz a 7-es és 8-as MAX-ok indító légitársasága.
Mind flotta mind pedig utasforgalom tekintetében a Southwest Airlines a világ legnagyobb diszkont légitársasága: tavaly 118 millió utasuk volt, flottájukban 714 darab Boeing 737-as van.