A Nemzetközi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint októberben is stabilan, 7,5 százalékkal nőtt a világ légi utasforgalma az előző év azonos időszakához képest – írta az MTI.

A montreali székhelyű kereskedelmi szervezet közleménye szerint az év tizedik hónapjában a légitársaságok 5,7 százalékkal nagyobb kapacitást biztosítottak, mint egy évvel korábban, az átlagos töltöttségi mutató így is 1,4 százalékponttal 80,5 százalékra emelkedett.

Fotó: Budapest Airport | © AIRportal.hu

Fotó: Budapest Airport

A bővülés mértékéből az elemzések szerint 3 százalékot az alacsonyabb jegyár tesz ki, az első nyolc hónap adatai szerint az átlagos ár 5 százalékos esést mutat 2014 azonos időszakához viszonyítva.

Az év eddigi részében a tavalyi ugyanezen időszakhoz viszonyítva 6,8 százalékkal bővült az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény, a kapacitások 6 százalékkal haladják meg a 2014 január-októberi szintet, a járatok átlagos töltöttsége pedig 80,7 százalék volt az IATA adatai szerint.

A világ régiói közül, ahogy szinte egész évben, októberben is a Közel-Keleten mérték a legnagyobb, 10,3 százalékos bővülést, Ázsia-Óceániából 8,6, Európából 6,7, Észak-Amerikából pedig 4,6 százalékos bővülést jelentettek. Ugyanakkor a töltöttségi mutató a közel-keleti légitársaságoknál a legalacsonyabb (72,5 százalék), míg Európában (83,8 százalék) a legmagasabb.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!