Egészen május végéig látogatható a Vilniusi Nemzetközi Filmfesztivál részeként a város légikikötőjének forgalmi előterén kialakított autós mozi.
A történelem során első alkalommal nyitottak autós mozit egy reptér légijárművek kiszolgálására, az utasok ki- és beszállítására szolgáló területén, azaz a forgalmi előtéren.
Mivel a vilniusi repülőtér előtere teljesen üres volt az utóbbi hetekben, a Vilniusi Nemzetközi Filmfesztivál (Vilnius IFF) szervezői ragyogó lehetőséget láttak ebben. Litvániában a mozik zárva tartanak a járvány miatt, így a szemlét egyéb lehetőség híján el kellett volna halasztani, a légikikötő viszont kiváló helyszínnek bizonyult e célra.
A projekt támogatást jelent a légiközlekedésnek és a filmiparnak is, hiszen mindkettő nehéz helyzetben van a világjárvány miatti korlátozások következtében.
“Egyedülálló élményt szerettünk volna nyújtani az embereknek, akiknek izgalmas olyan helyszínen nézni a mozifilmet, ahová általában a check-in után lehet csak bejutni. Úgy gondolom, ezek a vetítések életre szóló emléket jelentenek a közönségnek” – mondta Algirdas Ramaska, a Vilnius IFF igazgatója.
A különös moziban 200 autó fér el, ezekben legfeljebb két személy tartózkodhat egyszerre. A projekt szervezői gondoskodtak arról, hogy minden egyes autóból tökéletes kilátás nyíljon a vetítővászonra, amelynek nagysága ötszintes épületével vetekszik. A filmek hangja az autók saját rádióján keresztül hallgatható, akárcsak a hagyományos autósmozik esetében.