Szakértők szerint az Airbustól érkező nyomás mellett a Boeing egyes modelljeinek nem rentábilis gyártása vezetett odáig, hogy a Boeing a múlt héten többezer fős létszámleépítést jelentett be.

A Seattle Timesban megjelent információk szerint a probléma fő oka, hogy a 777-es, illetve a 737-es új generációjára való áttéréssel jelentősen csökken az árrés és a keletkező űrt a 787-es program sem tudja kitölteni, sőt.

2015 végén a Boeing minden Dreamlineren 6 millió dollár vesztett. (Fotó: Boeing) | © AIRportal.hu

2015 végén a Boeing minden Dreamlineren 6 millió dollár vesztett. (Fotó: Boeing)

Ron Epstein, a Bank of America elemzője a lapnak azt mondta, a 777-es gyártási rátája jövőre évi százról 80-ra esik és a 737 MAX-ra való átállás is csökkenteni fogja a termelékenységet. Emellett a 787-es program sem teljesít a legjobban pénzügyi szempontok alapján. Bár a gyártás épp most fut fel, a szakértő szerint a Boeing minden egyes, 2015 utolsó negyedévében eladott Dreamlineren 6 millió dollárt vesztett.

Az elemző rámutatott arra, hogy a Boeingnek a következő 900 Dreamlineren darabonként 30 millió dollárt kellene keresnie, hogy a következő évekre terhelt gyártási költség megtérüljön, ennek kimenetele azonban erősen kétséges, így kénytelenek lesznek veszteséget leírni, amely már a Boeing profitját is súlyosan érintik. A Dreamlinerek listaára jelenleg 224 és 306 millió dollár között van.

Az Airbus és a Bombardier is nyomja lefelé az árakat

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A Boeing mélyen áron alul tudta csak eladni a 737-eseket a Unitednek. (Fotó: United Airlines) | © AIRportal.hu

A Boeing mélyen áron alul tudta csak eladni a 737-eseket a Unitednek. (Fotó: United Airlines)

Ray Conner, a Boeing kereskedelmi géptípusokért felelős vezetője a többezer fős létszámleépítés bejelentésekor az Airbustól érkező árnyomással indokolta a bejelentést, de Richard Aboulafia, a Teal-csoport elemzője szerint a 787-es jövedelmezőségének semmi köze az Airbushoz, a jelenségért kizárólag a korábbi gyártási hibák okolhatók.

A szakértők egyetértenek abban is, hogy az Airbustól érkező árnyomás ettől függetlenül valós, de azt már nem csak a toulouse-i cégtől, hanem Kanadából, a Bombardier-tól is érezni. Ray Conner állítólag elmondta a dolgozóknak, hogy jelentősen csökkentenie kellett a 737-esek árát a United felé, hogy a légitársaság, aki hűséges Boeing-vevőnek számít ne Bombardier CSerieseket vegyen. Az elemzők emellett felhívták a figyelmet arra is, hogy az euro/dollár árfolyam változásai jelenleg az Airbus malmára hajtják a vizet.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!