Ukrajna és Litvánia kölcsönösen eltörölte a két ország légitársaságainak járataira vonatkozó mennyiségi korlátozást – írja az MTI.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A sajtószolgálat közleménye szerint ennek értelmében ezentúl bármely számú járatot indíthatnak egymás országába az ukrán, illetve a litván légitársaságok.

Június elején hozta nyilvánosságra az ukrán légiközlekedési szolgálat, hogy három új, európai uniós irányba nyílt közvetlen légi összeköttetés Ukrajnából, egy csehországi és két litvániai város repterére.

Március végén Olaszország, április elején pedig Lengyelország oldotta fel az ukrán légitársaságoknak az oda érkező, illetve onnan induló járatai számára vonatkozó korlátozást.

A kijevi kormány reméli, hogy még az idén az Európai Unió aláírja Ukrajnával az úgynevezett „nyitott égbolt” megállapodást.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ennek előkészítésével Petro Porosenko elnök még tavaly májusban bízta meg az infrastrukturális minisztert. Kijev arra számított, hogy a múlt év végéig megszületik a megállapodás. A tárca akkori vezetője, Andrij Pivovarszkij a fennakadást a Nagy-Britannia és Spanyolország közötti gibraltári vitával magyarázta. Hangsúlyozta, hogy a megállapodás többi részét a felek már 2013-ban parafálták.

A brit fennhatóság alá tartozó Gibraltár sorsa régóta viszály forrása a két EU-tagállam között. London rendszeresen kifogásolja, hogy a spanyol fél különféle korlátozó intézkedésekkel nehezíti a terület közúti, vízi és légi megközelítését, így próbálva kicsikarni brit engedményeket a terület szuverenitásának kérdésében.

Idén januárban lépett életbe a „nyitott égbolt” megállapodás Ukrajna és az Egyesült Államok között, a két ország tavaly júliusban írt alá.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!