A Ryanair adózás utáni nyeresége 37 százalékkal, 1,088 milliárd euróra ugrott a szeptember végéig tartó első fél évben az egy évvel korábbihoz képest, árbevétele 14 százalékkal, 4,040 milliárd euróra nőtt – közölte az ír diszkont légitársaság hétfőn az MTI-vel.

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója a közlemény szerint erősnek nevezte a féléves eredményeket. Értékelése szerint a nyáron számos kedvező körülmény járult hozzá a jó pénzügyi eredményekhez, egyebek mellett az erős font-árfolyam, illetve a légitársaság az alacsonyabb üzemanyagárakon is megtakarítást tudott elérni.

A Ryanair utasforgalma 13 százalékkal, 58 millióra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, miközben a járatok kihasználtsága 4 százalékponttal, 93 százalékra javult. Egy repülőút átlagára 2 százalékkal, 56 euróra nőtt – olvasható a tájékoztatásban.

A légitársaság a teljes évre a tavalyinál 16 százalékkal magasabb, 105 milliós utasforgalmat tervez, 2024-re évi 160-180 milliós utasforgalmat célzott meg.

A vezérigazgató szerint az éves adózás utáni eredmény – a negyedik negyedéves forgalom függvényében – megközelítheti a 1,225 milliárd eurót.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A fél éves jelentésben kitérnek arra, hogy az augusztusi 400 millió eurós részvény-visszavásárlást követően a Ryanair novemberben 398 millió eurós jövedelmet juttat részvényeseinek, ami az Aer Lingus légitársaságban lévő részesedésének eladásából származik.

A légitársaság az év végére 28 új repülővel, 340-re növeli meglévő flottáját, további 330 gép rendelése folyamatban van.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!