A diszkontok után a hálózatos légitársaságok is növelni tudták utasforgalmukat Európában az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, a nagy nyertes az IAG, amelyik kétszámjegyű bővülést tudott felmutatni.

International Airlines Group

 | © AIRportal.hu

A British Airways, az Iberia és az Aer Lingus (valamint a diszkont Vueling) tulajdonosa, az IAG 10,1 százalékos bővülést mért az utasforgalomban a január-márciusi időszakban. Kimutatásaik szerint 20,3 millió utast fuvaroztak, míg egy évvel korábban még 16,6 milliós forgalmat bonyolítottak. Az IAG 5,2 százalékkal növelte kapacitásait, a járatok átlagos töltöttsége pedig 1,5 százalékponttal 78,9 százalékra emelkedett.
A cégen belül a Vueling 24,6, azAer Lingus 15,3, az Iberia 12,2, a British Airways pedig 3,1 százalékkal javította értékesített utaskilométerben mért teljesítményét.

Lufthansa-csoport

 | © AIRportal.hu

Bővülni tudott a német Lufthansa is az első negyedévben, Európa legnagyobb légitársasági csoportja 3,6 százalékkal 22,3 millióra növelte utasai számát, ugyanakkor a kép felemás, mert a 6,6 százalékos kapacitás-bővítés miatt a járatok load factora 0,9 százalékponttal 74,9 százalékra csökkent.
A legjobban az Eurowings bővült, 10,5 százalékkal, a hálózatosok közül pedig az Austrian vitte a pálmát 3,7 százalékkal, a Lufthansa 3,1 százalékot javult, a Swiss viszont 0,6 százalékkal csökkent.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Air France-KLM

 | © AIRportal.hu

Az Air France-KLM-csoport az első negyedévet 3,7 százalékos bővüléssel zárta, március 31-ével kerek 18 millió utast szállítottak. Nagyon óvatosan bánt a kapacitásokkal a holland-francia cég, mindössze 1,1 százalékkal több széket dobtak a piacra, így viszont a járatok kihasználtsága a legnagyobb mértékben nőtt a hálózatosok között: 2 százalékponttal 84,5 százalékra nőtt ez a mutató.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csak május elején közli majd az első negyedéves utasforgalmi statisztikát, a monteráli székhelyű szervezet januárban 4,2, februárban pedig 7,7 százalékos bővülést mért Európában, így előre vetíthető, hogy az IAG-t leszámítva a nagy hálózatosok a piaci átlag alatti rátával tudtak csak fejlődni. A piacot a diszkont cégek húzzák fel, ahol a legnagyobb Ryanair és a magyar hátterű Wizz Air is százalékosan kétszámjegyű forgalomnövekedést produkál.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!