Kibővítik a TUI német állami mentőcsomagját, így összesen mintegy 3 milliárd euróra emelkedik a támogatás mértéke.

A világ legnagyobb utaztató cége a koronavírus-járvány miatt már másodszor kap állami segítséget, ezúttal 1,05 milliárd eurót, a korábbi 1,8 milliárd után. E hitel mellett a TUI 150 millió értékben részvényeket is kibocsát, amelyeket az állam vesz meg, és így legfeljebb 9 százalékos részesedést szerez a társaságban – számolt be az Aero.de.

A TUI számára nem csak a márciustól június közepéig tartó leállás okozott hatalmas károkat, hanem a jóval később induló nyári turisztikai szezon is.

A hitelfelvétel mellett a cég a saját költségeit is csökkenti: nyolcezer fős elbocsátást jelentett be, a légitársaságához partnert keres, és felére csökkenti a flotta méretét, több irodát bezár, valamint minden beruházást felfüggeszt.

A TUI ezekkel együtt is csak középtávon számít anyagi helyzete rendeződésére, a hitel arra elegendő, hogy a mostani, változó helyzetben megfelelő likviditást biztosítson.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezekkel a lépésekkel a szakszervezeteket is magukra haragították, az érdekképviseletek ugyanis úgy látják: a cég vezetése az elmúlt időszakban a jól menő üzlet ellenére sem volt képes elegendő tartalékot képezni a túléléshez. Emellett azt is kritizálták, hogy az állami támogatás ellenére kirúgásokat jelentett be a vállalat.

Egy több bankból álló konzorcium április elején hagyta jóvá az állami kezességvállalással kért hitel folyósítását, Fritz Joussen vezérigazgató már akkor jelezte, újabb forrásokra lesz szüksége a társaságnak.